Hová lett Lars Ricken?

Lars Rickent a kilencvenes évek közepén a német és az egyetemes futball legnagyobb ígéretének tartották, Alessandro Del Pieróval egyenértékű tehetségnek. Nem véletlenül, hiszen az 1976-ban, Dortmundban született támadó középpályás (nevelőegyesülete az Eving-Lindenhorst volt) nem töltötte be még a 18-at, amikor a Borussia Dortmund színeiben korrekordereként bemutatkozhatott a Bundesligában. Egy év múlva már alapember volt abban a csapatban, ahol rajta kívül Stefan Klos, Júlio César, Stefan Reuter, Steffen Freund, Matthias Sammer, Michael Zorc, Andreas Möller, Toni Schumacher, Jörg Heinrich, Stéphane Chapuisat, Heiko Herrlich, Karl-Heinz Riedle és Rubén Sosa is kereste a kenyerét.

A sokszoros U-válogatott legénykét, aki honfi- és csapattársait Európa-bajnoki címhez segítette serdülőként, az 1997-es Bajnokok Ligája-döntőn ismerte meg a nagyvilág, amikor a Juventus ellen csereként beállt a 70. percben, majd egy minutummal később olyan szemtelen gólt lőtt, amilyet csak a tinik tudnak.

Szegény olasz kapuvédő, a sokat látott Angelo Peruzzi a kezét nem is emelte, csak felvonta sötét szemöldökét a távoli löket láttán... Ezzel Ricken lett a BL-döntők történetének legfiatalabb és leggyorsabban gólt szerző játékosa: alig 16 másodperccel találata előtt lépett pályára, és ezzel alakult ki a 3–1-es végeredmény. Később elmondta, a kispadon ülve megfigyelte, hogy az olasz kapus többször is kint tekereg az ötös előtt, és már akkor elhatározta, hogy megtréfálja alkalomadtán. A sorozatban korábban több fontos gólt jegyző Ricken pedig elindult a világhírnév felé – csak később derült ki, hogy sohasem ér el oda. Játékosként legalábbis nem.

Az ősszel a válogatottban is bemutatkozhatott, de ott sohasem lett stabil kezdő, mert a következő években egyik sérülés a másik után érte, alig hogy felgyógyult és szép lassan formába lendült, jött egy másik műtét, majd a hosszas rehabilitáció. A fénykorában igen robbanékony és villámgyors középpályás comb- és térdsérüléseit összeszámolni is nehéz lenne. Az 1999-es Konföderációs Kupán és a 2002-es világbajnokságon is játszott, mégpedig marginális szerepet, emiatt a vb után neki is ment a szövetségi kapitánynak, Rudi Völlernek – be is fejeződött a válogatottbeli karrierje.

2005 végi, igen súlyos térdsérülése tette be számára végképp az ajtót, ami után visszatért ugyan, de két újabb műtét után már egyetlen egyszer sem léphetett pályára tétmérkőzésen a profik között. Mindössze 30 esztendős volt ekkor. Továbbra is a keret tagja maradt hivatalosan, a harmadosztályban vitézkedő amatőrök között szerepelt is, ha egészségi állapota engedte. Két egyesült államokbeli gárda is csábította, de a New England Revolutionnel nem tudott megállapodni, a Columbus Crew együttesénél pedig nem felelt meg az orvosi vizsgálatokon.

2009 februárjában vonult vissza 301 bajnoki mérkőzéssel, egy-egy BL- és Világkupa-győzelemmel, három bajnoki címmel és egy világbajnoki ezüstéremmel a háta mögött. Nevezetes találatát a Dortmundnál az évszázad góljának szavazták meg, utolsó góljával a tartalékok harcolták ki a bennmaradást. „Bár úgy érzem, egészséges vagyok, azt hiszem, itt az ideje, hogy 15 év után befejezzem professzionális karrieremet” – nyilatkozta a nagy napon Ricken.

A klub vezetősége munkát ajánlott számára: a gyakornoki képzés után az utánpótlás-vezető mellett tevékenykedik a mai napig. 2009-ben megnősült, felesége Andrea Kaiser, televíziós műsorvezető. Rickent is megihlette a szakma, mert visszavonulása után felcsapott egy német sporttelevízió elemzőjének. Egyébként amikor elkezdett dolgozni a Dortmundnál, szerződésében kikötötte, hogy ha jelentkezik érte egy komolyabb csapat, munkaadója köteles őt elengedni futballozni. Erre aligha kerül már sor...