Kraft lesz az első számú kapus, Klose a nyáron távozna

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2011.01.07. 15:44
null
Miroslav Klose ebben az idényben kevés lehetőséget kapott Louis van Gaal edzőtől (Fotó: Reuters)
Eldőlt a november óta lebegtetett kapuskérdés a Bayern München labdarúgócsapatánál: a 22-szeres német bajnok hálójának első számú őre ezentúl a fiatal Thomas Kraft lesz, január 15-én a tavaszi szezonnyitó mérkőzésen már ő véd a Wolfsburg ellen. Közben Miroslav Klose, a bajorok 105-szörös válogatott csatára elmondta a Kickernek: valószínűleg a nyáron távozik Münchenből.

Louis van Gaal vezetőedző hetekig fontolgatta a kapuskérdést, és végül a 22 éves Thomas Kraftnak szavazott bizalmat a veterán Hans-Jörg Butt-tal szemben.

A ZDF televízió ugyanakkor úgy értesült, hogy a Bayern változatlanul szeretné megszerezni Manuel Neuert, a Schalke válogatott kapusát. Kraft azonban még decemberben közölte: amennyiben a klub szerződteti Neuert, nem hosszabbítja meg a nyáron lejáró megállapodását.

A 36 éves Butt 1997-ben a Hamburgban kezdte a profi pályafutását, majd 2001-től 2007-ig a Bayer Leverkusen első számú kapusa volt. Onnan a fiatal és roppant tehetséges René Adler szorította ki. Rövid portugáliai kitérő (Benfica) után 2008 nyarán igazolt a Bayern Münchenhez, kvázi az akkor visszavonult Oliver Kahn utódaként. Úgy tűnik, hogy a bajoroktól is a feltörekvő fiatalság nyomására kénytelen távozni, hiszen a szerződése neki is 2011 júniusában jár le.

A fiatalítás áldozata lett Miroslav Klose is: a 2006-os világbajnokság gólkirálya az idén eddig csak hét bajnoki találkozón szerepelt, s nem szerzett gólt, ezért úgy döntött, elgondolkodik a távozáson. A 105 válogatott fellépésén 58 gólt (ebből 14-et a világbajnokságokon) szerző 32 éves támadó akár már januárban elszerződhet, de valószínűbb, hogy csupán a nyáron, szerződése lejárta után köszön el.

„Számomra most az a legfontosabb, mit szeretne a Bayern, nyárig ugyanis ideköt a szerződésem. Ám mindenre nyitott vagyok, és könnyen el tudom képzelni, hogy más klubhoz, vagy akár külföldre szerződjek" – mondta Klose, aki – részben sérülése miatt – a Mario Gomez, Thomas Müller duó mögé került Louis van Gaal edző házi rangsorában.

A lengyel származású csatár azért szeretne több játéklehetőséget, hogy a szövetségi kapitány a későbbiekben is számításba vegye a Nationalelfben.

Legfrissebb hírek

Klub-vb: nem hatotta meg Olise-t az Auckland szenvedése

Klub-vb
2025.06.16. 13:19

Kiütés a javából – a Bayern München tíz gólt vágott az Auckland Citynek a klubvilágbajnokságon

Klub-vb
2025.06.15. 19:58

Sallai Roland csapattársa lett Leroy Sané – hivatalos

Minden más foci
2025.06.12. 19:32

Klub-vb: tökéletesen esélytelen a 2014-es bronzérmes a C-csoportban

Klub-vb
2025.06.08. 18:06

Jonathan Tah a Bayern Münchennél folytatja – hivatalos

Német labdarúgás
2025.05.29. 09:10

Wirtz a Bayernnek kosarat, a Liverpoolnak zöld utat adott – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.05.24. 12:32

A bronzérmes Frankfurt és a BVB is indulhat a BL-ben, míg Gulácsiék lemaradtak az európai porondról

Német labdarúgás
2025.05.17. 17:53

Bayern, Manchester City, Liverpool vagy Real Madrid – hol folytatja Wirtz?

Külföldi foci
2025.05.15. 11:49
Ezek is érdekelhetik