Bayern: Ribéry novemberben, Robben januárban tér vissza

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.10.08. 11:52
A német labdarúgó-bajnokságban történetének leggyengébb idénykezdetét produkáló, címvédő Bayern Münchennél abban bíznak, hogy a francia Franck Ribéry legkésőbb novemberben, a holland Arjen Robben pedig januárban már ismét a csapat rendelkezésére állhat.

„Amint újrakezdi az edzéseket Ribéry, a fizikai állapotának javításán kell dolgoznunk, de szerencsére kedvezőbb helyzetből indulunk, mint tavaly, mert most a sérülését megelőzően nagyon jó állapotban volt – idézte a Bild című lap Louis van Gaal vezetőedzőt. – Úgy vélem, Ribéry még az őszi szezonban ismét bevethető lesz.”

Az előző idényben négy hónapot kihagyó francia középpályás ezúttal szeptember 21-e óta van kényszerpihenőn bokaszalag-problémája miatt.

Ami a nyári világbajnokságról combsérüléssel visszatérő vb-ezüstérmes holland támadót illeti, ő Christian Nerlinger sportigazgató szerint várhatóan januárban kerülhet olyan állapotba, hogy ismét számolni lehessen vele.

A Bayern München hét forduló után a 12. helyen áll a bajnokságban, 13 ponttal lemaradva az éllovas Mainztól.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: harmadik lett a Vilotic-tornán a magyar U19-es válogatott

Utánpótlássport
4 órája

Labdarúgás: három magyar játékos igazolt az U17-es Serie A-ba

Utánpótlássport
12 órája

Az esély bajnokai: megvannak az Álombajnokság döntősei

Minden más foci
Tegnap, 15:40

Balogh Botond közel áll a váltáshoz, kölcsönbe kerülhet

Légiósok
2025.09.05. 11:25

Vb-selejtező: a brazilok sztárja elhányta magát a pályán – videó

Foci vb 2026
2025.09.05. 08:29

Vb 2026: Salvador egy lépéssel közelebb a tornához

Foci vb 2026
2025.09.05. 07:50

U19-es válogatott: vereség a portugáloktól a Vilotic-kupa első meccsén

Utánpótlássport
2025.09.04. 19:29

Nincs több kérdés, Donnarumma a Man. City új kapusa – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.02. 11:23
Ezek is érdekelhetik