Dortmund: hiába a napi három edzés, Hajnalék élvezik a felkészülést

Vágólapra másolva!
2010.07.07. 07:59
A jelek szerint kemény felkészülés vár Hajnal Tamásékra, ugyanis Jürgen Klopp, a Borussia Dortmund vezetőedzője napi három edzést vezényel az új szezonra készülő keretnek.

„Lehet látni a fiúkon, hogy élvezik a munkát" – mondta elégedetten Jürgen Klopp, a BVB vezetőedzője a hétfői edzésnap végén. Kérdés, hogy ez meddig marad így, ugyanis a szakember nagyon kemény felkészülést vezényel a dortmundi keretnek.

Napi három edzés szerepel a programban: reggel nyolckor kezdődik az első, mintegy egyórás egyéni edzés, tíz órakor jön a második és délután ötkor a másfélórás gyakorlás zárja a sort.

„Nagyon kemény szezon előtt állunk, és csak akkor lehet esélyünk, ha fizikailag a topon vagyunk" – magyarázta Klopp.

„A srácok ugyanolyan terhelést kapnak, mint majd a steegersbachi edzőtáborban, mindössze annyi a különbség, hogy itt még esténként a családjuk társaságában kapcsolódhatnak ki" – tette hozzá az erőnléti edző, Oliver Bartlett.

Legfrissebb hírek

Gulácsi és Orbán végig a pályán volt, a Lipcse elhozott egy pontot Dortmundból

Német labdarúgás
34 perce

„Lábunkkal szóbaállanak” – Kő András publicisztikája

Minden más foci
2025.10.02. 23:56

Guirassy Haaland nyomában; a francia csapatok Flick mumusai?

Bajnokok Ligája
2025.10.02. 12:20

Labdarúgás: másodszor is kikaptak a belgáktól az U17-es lányok

Utánpótlássport
2025.10.01. 17:28

„Nem hiányzik az edzősködés” – Jürgen Klopp félti a futball jövőjét

Minden más foci
2025.09.30. 11:20

Labdarúgás: ezer fölötti fiatalperc az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2025.09.30. 09:05

Labdarúgás: öt gólt rúgott a bolgároknak az U15-ös leányválogatott

Utánpótlássport
2025.09.27. 15:59

Labdarúgás: az U17-es fiúk kikaptak, az U15-ös lányok nyertek

Utánpótlássport
2025.09.25. 19:59
Ezek is érdekelhetik