Mainz: Szalai-ügyben nincs előrelépés, Lőw vetélytársat kaphat

Vágólapra másolva!
2010.06.28. 08:43
Két héttel a felkészülés kezdete előtt, tegnap tartották a hivatalos idénynyitót a Mainz csapatánál. A hatórás eseményen – amelyet egy 5–0-ra megnyert felkészülési mérkőzés zárt le – 6000 szurkoló vett részt, a drukkerek többek között a várható erősítésekről is kérdezték a vezetőket.

Thomas Tuchel vezetőedző és Christian Heidel menedzser elmondták, egyelőre nincsen előrelépés Szalai Ádám ügyében. Mint ismert, a tavaszi szezont Mainzban kölcsönben töltő Real Madrid-játékos árát egymillió euró alá alkudták a német klub vezetői, de még nem sikerült megegyezniük a „királyi gárdával".

A vezetők a várható erősítések kapcsán elmondták, terveik között szerepel egy balhátvéd igazolása, a hosszú sérülésből felépülő Lőw Zsolt mellé, de még nincs jelöltjük a pozícióra. A magyar légiós egyébként hosszú idő után tegnap lépett pályára először, és jelenleg ő az egyetlen balhátvéd a keretben.

Legfrissebb hírek

Kiderült, mikor és hol sorsolják ki a 2026-os világbajnokság csoportjait

Foci vb 2026
12 órája

Both József: Az utánpótlás-nevelés olyan volt nekem, mint az álom

Utánpótlássport
14 órája

Labdarúgás: megkezdték a felkészülést az Eb-selejtezőre az U19-esek

Utánpótlássport
22 órája

Kép: megrongálták a Mainz csapatbuszát a trondheimi meccs előtt

Európa-konferencialiga
Tegnap, 7:13

Borbély Balázs a Rapid legyőzése után: „Az egygólos előny szinte semmit sem jelent”

Európa-konferencialiga
2025.08.21. 22:16

Bolla Bendegúz: Úgy érzem, jó talajú pályán kiharcoljuk a továbbjutást

Európa-konferencialiga
2025.08.21. 21:54

Szerződést hosszabbított az FC Barcelona egyik legjobbja – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.08.21. 15:51

Spanyol olimpiai bajnokkal erősített a Napoli, Douglas Luiz visszatér a PL-be – keddi transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.19. 19:07
Ezek is érdekelhetik