A hullámvasút végén triplázhatnak a bajorok

A Bayern hullámvasútja 2007-ben indult, amikor a vezetőségnek elfogyott a türelme Felix Magathtal szemben. A bajorok csak a Bundesligában teljesítettek megfelelően, de a nemzetközi küzdelmek során nem számítottak jelentős tényezőnek, a csapat kiégett, elfáradt, belső feszültségek hátráltatták az eredményes munkát. A kialakult helyzet szigorú, tapasztalt edző után kiáltott, és Ottmar Hitzfeld tökéletes választásnak tűnt.

A klub megújulásának fontosságát mindenkinél jobban átérezte Uli Hoeness, aki stratégiai szemléletváltást emlegetve hatalmas összeget áldozott új játékosok igazolására, Hitzfeld mellett Luca Toni, Miroslav Klose, Ribéry, Zé Roberto és Hamit Altintop érkezett 2007 nyarán. A bajorok nemcsak megerősödtek, de a közvetlen riválisokat is meggyengítették.

Kezdetben ez a Bayern München játszotta a klub elmúlt öt évének legszebb és legeredményesebb futballját. Ribéry kilépett a nagy ígéret szerepköréből, és világklasszis teljesítményt nyújtott hétről hétre, Luca Toni sorozatban szerezte góljait, az egész csapat maximális odaadással játszott. A klub felemelkedése azonban még az őszi szezon vége előtt megtorpant.

A korábbi szellemes csapatjáték beszürkült, az ellenfelek kettős őrizet alá vették Ribéryt, és innentől kezdve a bajorok inkább egyéni megmozdulások, mintsem kialakított helyzetek után szerezték góljaikat. Hitzfeld ennek ellenére nem volt hajlandó változtatni sem a csapat stílusán, sem annak 4–4–2-es szerkezetén. Az őszi szezon utolsó hét meccsén négy 0–0-s döntetlent játszott a Bayern, a csapat legjobbja pedig Oliver Kahn volt, aki immár kétszáz, kapott gól nélküli Bundesliga meccset számlált. Ettől függetlenül nem lehetett maradéktalanul dicsérni, ugyanis Kahn nacionalista szólamokkal bomlasztotta a közeget, komoly sértéseket címzett Ribérynek és a „lusta” Luca Toninak, a csapat karácsonyi rendezvényéről pedig szó nélkül távozott, helyette van Bommel tartotta meg a csapatkapitányi beszédet. Hitzfeld „bolondokházát” emlegetett, és példás büntetések kiszabásával igyekezett úrrá lenni a helyzeten.

Hanyatló forma, gyenge UEFA-kupa szereplés, kezdődő egymásra mutogatás, távozó edző, elvágyódó játékosok, elégedetlen vezetőség és pocakos morál jellemezte a Bayern háza táját tavasszal. A bajnokságban Toni góljai vitték előre a csapatot, az UEFA-kupában azonban már ő is kevés volt. A Getafe elleni hihetetlenül izgalmas visszavágót még megúszták a bajorok (3–3 hosszabbítás után), ám a kirobbanó formában futballozó Zenit megsemmisítő verést mért a bajorokra (0–4). Ilyen széteső, lélektelen játékot nemhogy a Bayern Münchentől, de német csapattól sem igen lehetett korábban tapasztalni.

A keret flexibilitása, a játékosok sokoldalúsága megengedte volna, hogy minimum két, de akár három játékrendszert is variáljanak, ehelyett csökönyösen ragaszkodtak a rosszul működő koncepcióhoz. A hazai duplázás (kupagyőzelem és bajnoki cím) ellenére a klub pont ott tartott, mint egy évvel korábban – csak hetvenmillió euróval szegényebben. Ezért a vezetőség úgy döntött, hogy a keret után az edzői felfogás terén is meg kell újulnia, hiszen 15 éve keményvonalas, elsősorban a csapategységre és a fegyelemre építő trénerek váltották egymást a padon (Beckenbauer, Trapattoni, Rehhagel, Hitzfeld, Magath). Így került a képbe Jürgen Klinsmann, aki ugyan szép eredményeket ért el a válogatottal, kinevezését mégis kétkedés övezte, hiszen közismert, hogy elsősorban Joachim Löw volt a válogatott agya, míg Klinsmann inkább motivációs és menedzseri feladatokat látott el.

Klinsmann játékban és eredményességben sem tudott előre lépni, sőt párját ritkító pofonokat szedett össze csapatával. Igaz, neki mostohább körülmények jutottak. Hitzfeld egy sikeréhes, becsvágyó, hetvenmillió euróból felduzzasztott keretet kapott a maximálisan motivált Ribéryvel, aki egész Európának készült megmutatni tehetségét. Klinsmann csapatának azonban nem az volt a dolga, hogy egy bajnoki negyedik hely kudarcából felállva azonnal helyreállítsa dominanciáját. Ez a keret már bizonyított, a kupa és a bajnoki cím elhódításával, Toni és Ribéry egy év alatt mindent megnyert a klubbal, amit a realitások engedélyeztek. Az egység megtört, az elérhető célok nem jelentettek kellő motivációt a csapatnak, az edző és a vezetőség között generációs ellentétek feszültek. A BL szereplés bizonyította, hogy egy-egy olyan meccsre, amelyen kiemelt szerep jut a lelki tényezőknek, Klinsmann kiválóan fel tudja készíteni csapatát, de ennél komolyabb feladatot nem képes megoldani.

Az első naptól csak kereste csapatát, váltogatta a játékrendszereket, hajmeresztő igazolásokat ütött nyélbe, és sokszor érthetetlen logika alapján cserélt. A jobbhátvéd helyére ő sem talált megoldást, Schweinsteiger továbbra is csak szenvedett a szélen, Podolski sosem tudott bizonyítani. A Bayern legyengült immunrendszere pedig már nem bírta ki a sérüléseket, bírói tévedéseket és az egyre nagyobb súllyal jelentkező nyomást.

Klinsmann szellemisége, lendülete akár jót is tehetett volna a klubnak, amely kétségkívül megújulásra szorult. A Bundesliga csapatai vezetőségi szinten is törekszenek a fiatalításra, a folyamatnak pedig a válogatott a kirakata. Erről a hullámról a Bayern egyszerűen lemaradt. Márpedig ehhez Münchenben nincsenek hozzászokva, és mivel a bajnokság végén már a legalapvetőbb célokat sem látták biztosítottnak, leváltották a Klinsmannt, és a tapasztalt Jupp Heynckes vezette BL-szereplésre jogosító helyre a csapatot.

Annyi elhibázott stratégia döntés után a vezetőség ezúttal abszolút tízest lőtt. Louis van Gaal tökéletes választásnak bizonyult, hiszen sikeresen egyesítette a korábbi edzők erényeit. Minden hatalmat a kezében tartott, miközben teljesen átformálta a klub arculatát. Terveiről már az első sajtótájékoztatón sem hagyott kétségeket.

„A bajor életstílust és szemléletet nekem találták ki. Miért? Arrogáns vagyok, magabiztos és erőszakos. Csak a kemény munkában hiszek, de emellett nyitott vagyok az új dolgokra. A klub célja az én célom is, minden fronton a végsőkig fogunk küzdeni. Szükségem lesz néhány hónapra, hogy rendezzük a sorokat, de a trófeákat májusban osztják, nem szeptemberben”.

Az élet pedig minden mondatát igazolta. Nem először, hiszen az AZ Alkmarral is elbukta első három meccsét, mégis bajnok lett Hollandiában. A Bayern botrányosan rossz kezdés után fokozatosan talpra állt, a Juventusra mért megalázó verés pedig az idény fordulópontját jelentette. A Bayern München, amely az elmúlt szezonokban többször is padlóra került mentálisan, most minden terhet elbírt. A sírból visszahozott BL-szereplés után fokozatosan ledolgozta hátrányát a Leverkusen mögött, és vesztett helyzetből fordított a Fiorentina és a Manchester United ellen is.

Van Gaal szemrebbenés nélkül bárkit kitett a csapatból, ha úgy érezte, nem megfelelően teljesít, nem voltak bérelt helyek. Nyílt színi haragját még a csapat egyértelmű sztárja, Robben sem kerülhette el, amikor a Lyon elleni hazai meccsen méltatlankodva jött le a cseréhez.

A holland zseni már a szezont megelőző Audi-kupán is bátran nyúlt a bajorok akadémiájáról kikerült fiatalokhoz. Holger Badstubert, Thomas Müllert, David Alabát és Diego Contentót is sikerrel épített be a csapatba, és Schweinsteigernek is megtalálta az igazi helyét a pálya közepén. Megtartotta ugyan elődei 4–4–2-es játékszisztémáját, de szellemiségét alapjaiban változtatta meg. Nincs még egy csapat Európában, amely hasonló játékrendszer mellett is két fordított oldalon futballozó szélső támadóval játszana. Éppen ezért, mivel sem Robbennek, sem Ribérynek nem az az elsődleges feladata, hogy helyzetbe hozza a csatárokat, Van Gaal szakított a hagyományos centerjátékkal is, rendszerint Müllert és Olicsot küldi pályára, míg a centerek (Klose, Gomez) csak a padon ücsörögnek.  

Nem túlzás forradalminak minősíteni Van Gaal klubra gyakorolt hatását, hiszen hozzáértése, személyisége remekül egészíti ki a klub történelmi identitását. A Bayern München nem a játékot keresi a játékban, hanem a mindenáron való győzelem diadalmámorát. Minden forduló egy-egy alkalom, hogy győzhessen, és mohó birtoklási vággyal küzd minden pontért. A Bayern a Bundesliga zsarnoka. Ez az igazi sikerrecept, amit a német sajtó – némi malíciával – Bayern-Duselnek nevez.

Persze az is tény, hogy a csapat egyik közismerten nagy szurkolója, XVI. Benedek pápa (született Joseph Alois Ratzinger) jótékony áldása kísérte a gárdát egész évben. Ettől függetlenül Van Gaal érdemei elvitathatatlanok, hiszen újra Európa futballtérképére helyezte a Bayern Münchent, mindezt stílusosan, alapvető sportemberi értékekre, és nem eurómilliókra alapozva.

A Bayern szurkolóit azonban a BL-döntő előtt skizofrén érzésekkel töltheti el, hogy a holland rögzítette szerződésében: ha Bajnokok Ligáját nyer csapatával, a szezon végén szabadon távozhat. Erre mondják, hogy a huszonkettes csapdája.