Mainz: alkudna a klub Szalai Ádám egymillió eurós vételárából

Vágólapra másolva!
2010.03.31. 14:22
A Mainz labdarúgócsapatának menedzsere, Christian Heidel elmondta, szeretnék megtartani a január óta kölcsönben náluk szereplő Szalai Ádámot, de nem tudnak érte egymillió eurót kifizetni. Ennek ellenére mindent megtesznek, hogy a magyar játékos továbbra is a klubjukban szerepelhessen.

Christian Heidel, a Mainz labdarúgócsapatának menedzsere elmondta, a klubnál nem tudnak megfizetni olyan játékosokat, akik már sok góllal bizonyították tehetségüket a Bundesligában, így két út áll előttük: vagy olyan csatárokat szereznek meg, akik korábban is a német első osztályban játszottak, de nem lőttek sok gólt csapatukban, és elérik náluk, hogy gólerősek legyenek a Mainzban, vagy olyan labdarúgókkal erősítenek, akik eddig más, kisebb bajnokságban szerepeltek.

„Az, hogy egymillió eurót kifizessünk Szalai Ádámért, nem reális. De megpróbáljuk a zöld asztalnál elérni, hogy ez az összeg kevesebb legyen. Ádám szeretne a továbbiakban is nálunk játszani, mi pedig megpróbáljuk elérni, hogy erre legyen lehetősége" – mondta a menedzser.

„Gólt kellene szereznie, ami eddig még nem sikerült neki, de úgy gondolom, időre van szüksége. Biztos vagyok benne, hogy még sokkal több van benne" – nyilatkozta Heidel.

Legfrissebb hírek

Kiderült, mikor és hol sorsolják ki a 2026-os világbajnokság csoportjait

Foci vb 2026
13 órája

Both József: Az utánpótlás-nevelés olyan volt nekem, mint az álom

Utánpótlássport
14 órája

Labdarúgás: megkezdték a felkészülést az Eb-selejtezőre az U19-esek

Utánpótlássport
22 órája

Kép: megrongálták a Mainz csapatbuszát a trondheimi meccs előtt

Európa-konferencialiga
Tegnap, 7:13

Borbély Balázs a Rapid legyőzése után: „Az egygólos előny szinte semmit sem jelent”

Európa-konferencialiga
2025.08.21. 22:16

Bolla Bendegúz: Úgy érzem, jó talajú pályán kiharcoljuk a továbbjutást

Európa-konferencialiga
2025.08.21. 21:54

Szerződést hosszabbított az FC Barcelona egyik legjobbja – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.08.21. 15:51

Spanyol olimpiai bajnokkal erősített a Napoli, Douglas Luiz visszatér a PL-be – keddi transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.19. 19:07
Ezek is érdekelhetik