Michael Schumacher 875 eurót vállalt magára a nyáron a Bayern Münchentől Kölnbe visszatérő Lukas Podolski 10 millió eurós vételárából. A hétszeres világbajnok német pilóta gyermekkora óta szurkol a „kecskéseknek”, akik egymillió eurót nyerhetnek egy szurkolói kezdeményezéssel.

Fotó: Action Images (archív)
Schumacher szerint Podolski jól tette, hogy a szívére hallgatott

Fotó: Action Images (archív)
Schumacher szerint Podolski jól tette, hogy a szívére hallgatott
MINDENT A NÉMET BAJNOKSÁGRÓL
Egy internetes oldalon a szurkolók 25 eurót fizethetnek egy Podolskit ábrázoló kép egyetlen pixeléért. Ha mind a 40 ezer pixel „elkel”, akkor egymillió euróval lesz gazdagabb a kölni egyesület.
Eddig 96 ezer euró folyt be a klubkasszába, amelyben már benne foglaltatik Schumacher majd 900 eurója is.
„Nos, barátom, a szívedet követted, és ez mindig helyes – írta a hétszeres világbajnok a weboldalon. – A valódi csapatszellemet semmi sem pótolhatja, és ezt tapasztalatból mondom. A csapatom mindig is a legfontosabb volt a számomra. Most megmutathatod, hogy mit jelent neked ez az egyesület, én mindenesetre szorítok érted.”
Lars Nierfeld, a Köln gazdasági igazgatója a Bildnek elmondta, hogy Schumacher már korábban is szeretett volna segíteni a klubnak, de nemrég elszenvedett motorbalesete miatt erre csak most kerülhetett sor.
Legfrissebb hírek

Bundesliga: győzni tudott idegenben a Hertha BSC
Német labdarúgás
2017.11.26. 19:53

Formula-1: az orvosok döntenek Schumacher visszatéréséről
F1
2009.08.06. 10:49

Ha nincs F1-es autó, a gokart is megfelelt Michael Schumachernek
F1
2009.08.06. 10:49
Ezek is érdekelhetik


