Még nem megy sehova a németek legújabb reménysége

juniorsport.hu juniorsport.hujuniorsport.hu juniorsport.hu
Vágólapra másolva!
2008.07.04. 23:22
A német válogatott Marko Marinnak nem sok hiányzott ahhoz, hogy 19 évesen részt vegyen egy nagy világversenyen. A Boszniában született labdarúgó tagja volt az Európa-bajnokságra készülő nemzeti csapat bő keretének, ám a legjobb 23-ba most nem fért be. Tehetsége viszont vitathatatlan, így egyesek máris arról pletykálnak, hogy Marin már a nyáron távozhat az első osztályba frissen feljutott Mönchengladbach együttesétől.
Marko Marin első felnőtt válogatott mérkőzésén, a fehéroroszok ellen
Fotó: Imago
Marko Marin első felnőtt válogatott mérkőzésén, a fehéroroszok ellen
Marko Marin első felnőtt válogatott mérkőzésén, a fehéroroszok ellen
Fotó: Imago
Marko Marin első felnőtt válogatott mérkőzésén, a fehéroroszok ellen

A szerb felmenőkkel is rendelkező Marin még a SG 01 Hoechst gárdájánál kezdett el futballozni, pályafutásának következő állomása az Eintracht Frankfurt gárdája volt, ahonnan végül a Mönchengladbach ifi csapatához került, ahol később a felnőttek között is bemutatkozhatott.

Sőt, nagy szerepe volt abban, hogy az együttes az előző idényben megnyerte a másodosztályú bajnokságot, azaz jövőre már ismét a legjobbak között indulhat.

Marin bár az Eb-re végül nem utazhatott ki, a Nationalelfben már bemutatkozott, 2008 májusában, a Fehéroroszország elleni találkozón, amely végül 2-2-vel ért véget. A tehetséges szélső a félidőben jött be csereként, Bastian Schweinsteigert váltotta.

Az utóbbi időben több „udvarlója” is akadt a játékosnak, ő azonban kizárta annak a lehetőségét, hogy most nyáron elhagyja a Mönchengladbach-ot.

„Egyáltalán nem foglalkoztat a téma, egy ideig még mindenképpen itt maradok” – jelentette ki Marin. „Már szinte alig bírom kivárni, hogy elkezdődjön a bajnokság. Remélem, hogy folyamatos játéklehetőséget kapok majd, aztán előbb-utóbb majd a nemzeti csapatban is meghatározó futballistává válok.”

juniorsport.hu
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik