Tim Borowski nyártól a Bayern München futballistája lesz

Vágólapra másolva!
2008.01.14. 10:01
Eldőlt, hogy Tim Borowski nyártól a Bayern München csapatában folytatja pályafutását. A válogatott középpályás szerződése lejár a Werder Bremennél, és nem óhajtja meghosszabbítani azt.
Tim Borowski otthagyja a Werdert
Tim Borowski otthagyja a Werdert
Tim Borowski otthagyja a Werdert
Tim Borowski otthagyja a Werdert

A huszonhét éves játékos még 2001. augusztus 18-án, az 1860 München ellen 3-1-re elvesztett mérkőzésen mutatkozott be bajnokin a Werder első csapatában, akkor a 65. percben váltotta Fabian Ernstet.

A kreatív középpályás azóta összesen 157 bajnokin kapott lehetőséget, és ezeken 21 gólt szerzett. Az idei ősszel sérülés miatt többször is hiányzott, mindössze kilenc bajnokin játszott.

Borowski a következő szezont már nem a Werdernél kezdi, ugyanis sikerült megállapodnia a Bayern München vezetőségével, hogy nyártól náluk futballozik majd. Lelépési pénzt nem kell érte fizetnie a bajoroknak, hiszen a játékos szerződése lejár, és a Werder által felkínált hosszabbítási feltételekre nemet mondott.

A 2006-os világbajnokságon is részt vevő 27 éves futballistát korábban a Hamburg és az Atletico Madrid is megkörnyékezte.

A Bayern München pénteken nevezte ki új edzőnek Jürgen Klinsmannt, aki a következő szezontól veszi át Ottmar Hitzfeld helyét.
Legfrissebb hírek

Bayern: megműtütték Pavlovic szemgödrét, több hetes kihagyás vár rá

Német labdarúgás
Tegnap, 14:20

Gyász: elhunyt a Bayern kapusának a fia

Német labdarúgás
2025.08.01. 21:39

Bayern München: Musiala az év végén térhet vissza

Német labdarúgás
2025.07.31. 17:31

Luis Díaz a Liverpooltól a Bayern Münchenhez szerződött – hivatalos

Német labdarúgás
2025.07.30. 10:17

Thomas Müller folytatja a pályafutását – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.07.22. 16:04

Viharos hónapok jöhetnek a Bayernnél – átalakulhat a vezetőség

Német labdarúgás
2025.07.15. 08:13

Isten ujja – Csinta Samu publicisztikája

Klub-vb
2025.07.08. 22:58

Sikeres volt Jamal Musiala műtétje, kedden megkezdi a rehabilitációt

Német labdarúgás
2025.07.07. 22:36
Ezek is érdekelhetik