Bundesliga II: Szélesi gólpasszt adott

Vágólapra másolva!
2005.10.23. 17:46
Címkék
Mindkét magyar érdekeltségű gárda ma lépett pályára a másodosztályú német bajnokságban.

Szélesi Zoltán (képünkön) csapata, az Energie Cottbus Saarbrückenben lépett pályára, s a vendégek 3-1-re győztek McKenna három góljával. Még ennél is örvendetesebb, hogy a felnőtt válogatottban is szereplő Szélesi Zoltán végigjátszotta a találkozót, sőt a 93. percben ő adta a cottbusiak harmadik találata előtt a gólpasszt. Győzelmével a Cottbus a tabella második helyén állnak, s csak rosszabb gólkülönbségük miatt maradnak a Bochum mögött.

Lőw Zsolt csapata, a Hansa Rostock viszont kikapott idegenben a Karlsruhétól. A magyar válogatott középpályása ezúttal sem jutott lehetőséghez. A Hansa jelenleg a 14., s csak jobb gólkülönbségük miatt nem állnak kieső helyen.

Bundesliga II., 10. forduló
Saarbrücken-Energie Cottbus 1-3
Karlsruhe-Hansa Rostock 1-0
Legfrissebb hírek

Együtt ünnepeltek a sydney-i olimpia hősei

Egyéb egyéni
54 perce

Ökölvívás: nem jutott nyolc közé magyar az U19-es Eb második napján

Utánpótlássport
1 órája

Belgiumi gálázással javított a BL-ben a Newcastle; a Benfica után a Köbenhavnt is legyőzte a Qarabag

Bajnokok Ligája
1 órája

Bajnokok Ligája: Barcelona–PSG

Bajnokok Ligája
1 órája

Robbie Keane a Plzen elleni második félidőre építene, és Genkben is fölényre törekszik

Európa-liga
1 órája

BL: Borussia Dortmund–Athetic Bilbao

Bajnokok Ligája
1 órája

Harmadosztályú csapat búcsúztatta a Békéscsabát a női kézilabda Magyar Kupában

Kézilabda
2 órája

Kétgólos győzelemmel kezdett a Szeged a férfi vízilabda ob I-ben

Vízilabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik