Magyar Kupa: Szabics szerint az MTK a párharc esélyese

Vágólapra másolva!
2021.04.12. 17:59
null
Szabics Imre amondó, az MTK Budapestnek nagyobb esélye van a döntőbe jutásra (Fotó: Szabó Miklós)
Szabics Imre, a MOL Fehérvár labdarúgócsapatának vezetőedzője szerint a rivális MTK Budapest az esélyese a csütörtökön esedékes Magyar Kupa-elődöntőnek – erről a molkupa.hu-nak nyilatkozott.

A labdarúgó MOL Magyar Kupa jelenleg az elődöntőnél tart; a Kisvárda az Újpest FC-t fogadja szerdán, míg csütörtökön az MTK Budapest a MOL Fehérvárt látja vendégül. Az NB I jelenleg is zajló évadában az MTK mindkét meccsükön legyőzte a Fehérvárt. Utóbbi vezetőedzője, Szabics Imretalán ezért is úgy véli, az MTK a párharc esélyese.

„A célunk természetesen az, hogy megnyerjük a kupát, és ezért mindent megteszünk – nyilatkozta Szabics a molkupa.hu-nak. – Sportemberként kötelességünk a győzelemért harcolni, különösen úgy, hogy véleményem szerint az MTK-nak nagyobb az esélye a továbbjutásra. A bajnokságban oda-vissza legyőzte a Vidit; a kupában egyetlen meccsen dől el minden, ráadásul a pályaválasztás joga is az övé. Jól rajtoltunk ugyan, de rövid ideje dolgozunk együtt; épp emiatt gondolom úgy, hogy nagy tett lenne a srácoktól, ha kiejtenék a kiváló játékosokból álló MTK-t. A nyomás szerintem így nem rajtunk, hanem rajtuk van.”

Szabics Imre áprilistól irányítja a székesfehérváriakat, előtte az osztrák válogatott másodedzőjeként tevékenykedett. Azóta a Kisvárda ellen 0–0-s döntetlent ért el a csapat – úgy, hogy mintegy hatvan percig emberhátrányban játszott –, legutóbb, az Újpest FC ellen4–0-s győzelmet aratott. A Fehérvár és az MTK párharcát csütörtökön 18.30 órától rendezik Budapesten, az Új Hidegkuti Nándor Stadionban.

Legfrissebb hírek

Azt MTK szerződtette a Puskás Akadémia fiatal védőjét

Labdarúgó NB I
11 órája

Molnár Rajmund a bombagóljáról: külön öröm, hogy a Ferencváros ellen is tudok villogni

Labdarúgó NB I
2025.07.27. 10:45

Robbie Keane dicsérte a magyar játékosokat, Ötvöst látta a Ferencváros legjobbjának

Labdarúgó NB I
2025.07.27. 08:54

Nem bírt egymással az MTK és a Ferencváros a 228. bajnoki örökrangadón

Labdarúgó NB I
2025.07.26. 22:14

Kosznovszky Márk a Portsmouthban folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.25. 17:26

A Leicester City-hálózatnak adta kölcsön tehetségét az MTK – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.16. 09:30

Bognár István: Ilyenkor a legjobb nemzetközi meccset játszani

Labdarúgó NB I
2025.07.12. 09:34

A Brentford-hálózatnak adta kölcsön kapusát az MTK – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.11. 11:56
Ezek is érdekelhetik