NB I: Ennek meglesz az eredménye a PAFC ellen – Moutari

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.10.06. 08:47
null
Moutari most itthon maradt a szünetre (Fotó: Földi Imre)
A Ferencváros csatára, Amadou Moutari a válogatott mérkőzések miatti bajnoki szüneteket általában Niger nemzeti csapatával tölti, ám ezúttal nem – lévén hazája válogatottja nem játszik mérkőzéseket. A szokásokkal ellentétben a szünetet tehát Budapesten töltő 23 éves támadó a zöld-fehérek honlapjának nyilatkozott a két bajnoki forduló közötti munkáról.

 

Moutari szerint a jó formában lévő ferencvárosiak hangulatán nagyot dobott, hogy az elmúlt négy fordulóban négy győzelmet szerzett a csapat, és ezek a jó eredmények tovább javítottak a csapategységen. A klub válogatottakban nem érdekelt játékosaival ugyanabban a ritmusban készülnek, mintha nem is lenne bajnoki szünet.

Jelenleg nagyon jól megy minden, nagyon fontos volt számunkra, hogy sorozatban négyszer három pontot tudtunk szerezni, ez rengeteget javított a hangulatunkon. Egy csapatként, barát a barátért küzd a pályán, ez mindennél többet jelent. Keményen dolgozunk az edzéseken, mert fontos, hogy annak ellenére, hogy nincs tétmérkőzésünk, ugyanabban a szellemben készüljünk, mintha hétvégén bajnoki várna ránk. Ennek a munkának biztos meg lesz az eredménye a következő, Puskás Akadémia FC elleni meccsen” – nyilatkozta Moutari a fradi.hu-nak.

A teljes interjú ide kattintva elolvasható.

Legfrissebb hírek

Videó: függőleges helyett vízszintes csíkozás – Megérkezett a Ferencváros új hazai meze!

Labdarúgó NB I
4 órája

Vízilabda: New Yorkban játszik gálameccset a Ferencváros és a Pro Recco

Vízilabda
17 órája

Megvan, mikor lép pályára a Fradi Nyíregyházán

Labdarúgó NB I
21 órája

Szappanos Péter a Ferencvároshoz igazolhat – sajtóhír

Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:40

Megint igazolt a Fradi, újabb spanyol Debrecenben, változások az MTK-nál – körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:00

Mátyás bús hadánál is többen voltak

Népsport
Tegnap, 10:34

Ferencváros: közösségi oldalán köszönt el a távozó légiós

Labdarúgó NB I
2025.07.27. 17:39

Molnár Rajmund a bombagóljáról: külön öröm, hogy a Ferencváros ellen is tudok villogni

Labdarúgó NB I
2025.07.27. 10:45
Ezek is érdekelhetik