NB I: a DVSC és az Újpest is edzőmeccset játszik a hétvégén

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.08.28. 12:15
A hétvégén a válogatott mérkőzések miatt nem lesznek NB I-es meccsek, azonban a kluboknál nem áll meg az élet a bajnoki szünetben. A DVSC és az Újpest is nyilvánosságra hozta, mely csapattal játszik felkészülési mérkőzést ez idő alatt.

A Debrecen az ukrán élvonalbeli Veresz Rivnét fogadja szombaton – számolt be róla a klub hivatalos honlapja. A találkozót délelőtt 11.30-tól rendezik a pallagi edzőközpontban.

Az Újpest ellenfele a szintén első osztályú horvát Slaven Belupo lesz, a lilák azonban nem itthon, hanem Horvátországban játsszák találkozójukat, erre honlapjuk szerint pénteken 18.00-tól kerül sor a kaproncai Gradski Stadionban.

A csapattagok mindkét klubnál szabadnapot kaptak a hétfői napra, kedden viszont megkezdődik a felkészülés az edzőmeccsekre és a soron következő fontosabb megmérettetésekre. Az Újpest csütörtökön már Horvátországban edz.

Legfrissebb hírek

Jelentős elitligás tapasztalattal rendelkező középpályást igazolt a DVSC

Labdarúgó NB I
19 órája

Már nem százszázalékosak Andorra ellen az észtek

Minden más foci
2025.09.09. 20:23

Videó: méhraj miatt szakadt félbe a mérkőzés

Minden más foci
2025.09.05. 20:00

Ez sima volt – a Ferencváros három góllal győzött Debrecenben

Labdarúgó NB I
2025.08.31. 21:57

Futsal: simán nyert a kirgizek ellen a magyar válogatott

Magyar válogatott
2025.08.29. 19:39

Most kiderül, Domingues nélkül is le tudja-e győzni a Debrecen a Ferencvárost

Labdarúgó NB I
2025.08.29. 13:43

A DVSC bejelentette a Real Madridtól érkező támadó szerződtetését

Labdarúgó NB I
2025.08.26. 18:50

Szűcs Tamás: Ez volt az egyik legjobb meccsem a DVSC-ben

Labdarúgó NB I
2025.08.26. 10:40
Ezek is érdekelhetik