DVTK: „Felszabadultunk, de még mindig utolsók vagyunk”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.10.20. 08:35
Bognár István, az NB I-ben szereplő DVTK labdarúgócsapatának válogatott kerettag játékosa a DIGI Sport Reggeli Start című műsorában beszélt a csapatnál kialakult helyzetről, karrierjéről, valamint a nemzeti csapatról.

„Bízom benne, hogy megindulunk felfelé, hisz eddig nem ment jól a csapatnak, valljuk be, a tizenegy pont nagyon kevés. Folyton azt mondtuk, hogy a hullámvölgyből való kilábaláson csakis egy győzelem tud segíteni. Ez sikerült, és azt érzem a társaimon, valóban fel is szabadultak. Azonban még mindig utolsók vagyunk, ezen javítanunk kell.”

„Probléma volt, hogy a hazai pálya nekünk nem volt az tulajdonképpen, nem tudtunk úgy játszani, ahogy kellett volna, ennek következtében nem épp barátságos hangulat uralkodott a mérkőzéseken. A jó futballt vissza kell hozni, hogy a szurkolók is bizakodjanak, és a negatív hangulat is eltűnjön belőlük.”

Bognár István úgy véli, Horváth Ferenc a megfelelő személy a DVTK irányítására.

„Most a csapaton is azt érzem, végre van egy edzőnk, akire mindenki felnéz, akit mindenki elismer, bízom benne, ez hosszú távon is működik majd.”

A 25 éves játékos karrierjéről, eddigi döntéseiről is mesélt.

„Nem hiszem, hogy léptem volna rosszul, ami a múltamat és a csapatváltásokat illeti. Örülök, hogy Diósgyőrbe tudtam igazolni 2014-ben. Újpesten nem úgy jöttek össze a dolgok, ahogy vártam, aztán Mezőkövesdre kerültem, ez a váltás életem egyik legjobb döntése volt, és a DVTK-t sem gondolom hibás lépésnek. Az első lépcsőfokot megtettem a válogatottság felé, sikerült is bekerülnöm. Szépen lassan halad előre a karrierem, úgyhogy szerintem jó döntéseket hoztam.”

„Jól kezdtem a bajnokságot, ez nyilván közrejátszott abban, hogy meghívtak a válogatottba. A bajnokság mellett persze az sem volt lényegtelen, hogy az edzőtáborban is hajtottam, fontos volt, hogy jó teljesítményt nyújtsak, és felhívjam magamra Bernd Storck és az edzői stáb figyelmét. Mindent megteszek, hogy beverekedjem magam a nemzeti csapatba, és ne mondhassa senki, hogy »Bognár István egyszer ott volt a keretben«.”

Bognár a kérdésre, játszana-e egy olyan csapatban, amelynek edzője édesapja, mosollyal az arcán, sokat sejtetően csak annyit mondott, talán jobb így, hogy ez még nem történt meg.

AZ NB I ÁLLÁSA
1. Vasas FC 12 8 1 3 19–9 +10 25
2. Szombathelyi Haladás 12 6 3 3 16–12 +4 21
3. Videoton FC 12 6 2 4 24–14 +10 20
4. Ferencvárosi TC 12 5 4 3 22–16 +6 19
5. Budapest Honvéd 12 5 3 4 18–11 +7 18
6. Újpest FC 12 4 4 4 17–16 +1 16
7. Debreceni VSC 12 4 3 5 16–18 –2 15
8. Mezőkövesd Zsóry FC 12 3 4 5 12–19 –7 13
9. MTK Budapest 12 3 4 5 7–14 –7 13
10. Gyirmót FC Győr 12 3 4 5 6–15 –9 13
11. Paksi FC 12 2 6 4 10–13 –3 12
12. Diósgyőri VTK 12 3 2 7 13–23 –10 11
Legfrissebb hírek

Új klubot keresnek a Diósgyőrből távozó csatárnak

Labdarúgó NB I
17 órája

Cser-Palkovics András: Nagyon szorít az idő, meg kell tennünk mindent a Videoton megmentéséért

Labdarúgó NB I
21 órája

Osváth Attila: Mindig van feljebb, kellenek a célok

Labdarúgó NB I
22 órája

Eladó roncs, egy forintért – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
2025.05.29. 23:03

Szabó István: Az embereket jobban érdekelte, mit játszunk a keleti rangadókon, mint hogy a Szpari benn marad-e

Labdarúgó NB I
2025.05.29. 21:18

Két játékos visszatér a ZTE-hez, élt a klub az opciós jogával

Labdarúgó NB I
2025.05.29. 18:23

Mezőkövesden játszhat a Kazincbarcika az őszi szezonban

Labdarúgó NB I
2025.05.29. 08:49

Szerződést hosszabbított 19 éves bekkjével a Puskás Akadémia – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.05.28. 18:31
Ezek is érdekelhetik