Júniusban jön a film az 1985-ben UEFA-kupa-döntős Vidiről!; Hári János: A norvégok és a dánok szintjét kell elérni

SZ. M.SZ. M.
Vágólapra másolva!
2025.05.22. 23:31

A Nemzeti Sport pénteki számából ajánljuk:

 

A Tottenham felemelkedhet, a Manchester United széteshet az El-döntő után. A Spurs 41 év után nyert ismét nemzetközi trófeát, és bár a Premier League-ben pocsék idénye volt a londoni együttesnek, a szerda esti diadal után már nem foglalkoznak a kritikákkal az örömmámorban úszó játékosok. A Manchester Unitednél ellenben Ruben Amorim menedzser és több kulcsjátékos jövője is kérdéses. Smahulya Ádám összeállítása az Európa-liga döntője után

A jelen és a múlt találkozott Székesfehérváron: a jelek szerint visszaveheti a legendás Videoton nevet a csapat, miközben csütörtök kora este a Vidi negyven évvel ezelőtti UEFA-kupa-döntős hőseit köszöntötték és ünnepelték, sőt az 1985-ös nagy siker apropóján film is készül, amelyet júniusban mutatnak be. Zombori András beszámolója

Gólképtelen csatárai miatt szenved az Inter. Lautaro Martínez és Marcus Thuram pótlása rendre nehéz feladat elé állítja Simone Inzaghit, s ez az idényből hátralévő két mérkőzés, a Como és a PSG elleni összecsapás előtt is problémát okozhat. Somogyi Zsolt elemzése

Bognár Kristóf bízik a szépítésben. Az első bajnoki aranyérmére hajtó Bognár Kristóf szerint a 2–0-s hátrányban lévő Falco elszántan készül a szépítésre a férfidöntőben. A szombathelyiek kosárlabdázójával Fazekas Zoltán beszélgetett

Történelmet írt a magyar férfi jégkorong-válogatott Dániában az A-csoportos világbajnokságon, Majoross Gergely együttese kivívta a bennmaradást. A csapat legeredményesebb játékosa, Hári János úgy érzi, tudat alatt egy kicsit nyugtatólag hatott a kazah válogatott elleni siker, de szerinte a következő évek egyik célja lehet a dánok és a norvégok szintjének elérése. A válogatott támadóval Beke Zsombor beszélgetett

Újabb meglepetéseket hozhat a hétvégi F1-es Monacói Nagydíj. Mivel Monacóban nagyon nehéz előzni, a kiemelkedő időmérős teljesítmény meglepetésszerű dobogót vagy akár győzelmet is érhet. Némi szerencsével a Mercedes is visszatérhet az élre. Zsoldos Barna háttéranyaga

A NEMZETI SPORT NAPILAPOT DIGITÁLIS FORMÁBAN ITT OLVASHATJA EL!

 

Legfrissebb hírek

Újra Európa tetején a férfi kardcsapat; Juhász Dorka: Megyek Galata-meccsre Sallai miatt

E-újság
13 órája

„Csodálatos utazás volt” – elkészült a Videoton nyolcvanötös menetelését bemutató dokumentumfilm

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:53

Itt az első NS-dokumentumfilm: Videoton 1985 – A magyar futball utolsó csodája; Kovács Zoltán visszatért Diósgyőrbe

E-újság
Tegnap, 0:02

Bemutatták a Nemzeti Sport filmjét a 40 éve UEFA-kupa-döntős Videotonról

Labdarúgó NB I
2025.06.16. 21:17

Visszatérés Madridba – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
2025.06.16. 00:12

Interjú a fehérvári polgármesterrel; Kubica győzelemre vezette a Ferrarit a Le Mans-i 24 óráson

E-újság
2025.06.15. 23:50

Címlapsztori a világbajnoki selejtezőkről; NB I-es értékelés: ZTE

E-újság
2025.06.14. 23:50

Ide nekünk Vanuatut! – Bodnár Zalán jegyzete

Foci vb 2026
2025.06.14. 23:22
Ezek is érdekelhetik