Már 30 derbi óta veretlen a Fradi; 70 éves Skaliczki László

S. T. J.S. T. J.
Vágólapra másolva!
2025.04.06. 23:50

 

A Nemzeti Sport hétfői számából ajánljuk:

 

Interjút adott lapunknak a 70 éves Skaliczki László, a kézilabda-mesteredző elmondta: „Ez egy olyan mérföldkő, amelynél már az elengedés a fontos. El kell engedni a munkában is bizonyos feladatokat, sokkal jobban át kell már gondolni, hogy mit vállal el az ember – mondta a hétfőn 70. életévét betöltő Skaliczki László. – Átalakul, megváltozik az életforma is, de összességében nem érzem magam hetvennek. Hat világversenyen, egy olimpián, két világ- és három Európa-bajnokságon szerepeltem szövetségi kapitányként, plusz egy világkupán és az 1998-as Eb-n Vass Sándor másodedzője voltam, tulajdonképpen nincs hiányérzetem. Akkoriban a kisebb létszám miatt már kijutni is nehéz volt egy-egy nagy tornára.”

A finn jégkorongbajnokság első osztályának nyolcaddöntőjében ért véget a bajnoki idény a KooKoo csapatának, s ezzel Galló Vilmosnak is. „Ősszel gyengén kezdtük a bajnokságot, ám az idény második felében a miénk volt az egyik legerősebb alakulat” – mondta lapunknak a magyar válogatott csatára, aki nem titkolta: nagy csalódásként élték meg, hogy a rájátszás első körében 3–1-es összesítéssel kiestek az alapszakaszt a 11. helyen záró Vaasan Sport ellenében. Galló három svédországi év után tért vissza a finnekhez, a két liga közti különbségről azt mondta: „A svéd ligában nehezebb korongot tartani, nagyobb a verseny csapaton belül a pozíciókért, hiszen sok az olyan rivális, aki tíz NHL-ben töltött év után tért vissza, míg a finn ligában több a fiatal, nagyobb a hangsúly az utánpótlásképzésen.”

Összesen 29-szer volt válogatott, talán ez a szám lehetett volna több is, ám Szabó Antallal, Grosics Gyulával és Ilku Istvánnal együtt Mészáros Ferenc így is azon négy magyar futballkapus egyike, akik két világbajnokságon vett részt. Kevés ilyen kivételes képességű kapuvédője volt a honi labdarúgásnak: remek labdaérzék, ruganyosság jellemezte. Itthon a Vasasban és a Rába ETO-ban védett, emellett légióskodott Portugáliában, a Sporting drukkerei a mai napig a „szívünk Oroszlánjaként emlegetik”. Erős dohányos volt, nem vetette meg az italt sem, edzőit olykor az őrületbe kergette, a szurkolók viszont imádták. A 72 évesen, 2023-ban elhunyt „Bubu” 75 évvel ezelőtt született – a KK-győztes, U23-as Európa-bajnok, magyar és portugál bajnok, Magyar és Portugál Kupa-győztes labdarúgóra emlékezünk Népsport mellékletünkben.

A NEMZETI SPORT NAPILAPOT DIGITÁLIS FORMÁBAN ITT OLVASHATJA EL!

 

Legfrissebb hírek

Varga Zsolt: Ezzel a szenvedéllyel nagy dolgokra képes a csapat; Sima újpesti sikerrel kezdődött az idény

E-újság
13 órája

A végjátékban dőlt el, férfi vízilabda-válogatottunk is ezüstérmes; Különleges meccs vár Kecskés Ákosra Újpesten az NB I nyitányán

E-újság
Tegnap, 0:00

Elek Gábor: Az elmúlt két évben minden bejött; Vámos Márton első magyar vízilabdázóként lehet háromszoros világbajnok

E-újság
2025.07.24. 00:05

Fel az aranycsatákra!; Muhari Eszter nyolc közé kerülne a párbajtőrözők csapatával

E-újság
2025.07.22. 23:09

Bartha Csaba: Sokan nem értékelik kellőképpen, hogy ősszel megnyertük a klubvilágbajnokságot; Boczkó Gábor: Egy éremnek is tudnék örülni

E-újság
2025.07.21. 23:30

A legeredményesebb vb-t zárta a magyar nyílt vízi küldöttség; Koch Máté: Jók az előjelek a vébére

E-újság
2025.07.20. 23:30

Rasovszky Kristóf: Felállok innen is!; Kenya büszkesége magyar színekben: új csillag születhet távfutásban

E-újság
2025.07.18. 23:30

Kiesett az El-ből az egy 11-est kétszer elhibázó Paks; Szalai Attila: Vissza akarok kapaszkodni a Fener-szintre

E-újság
2025.07.17. 23:50
Ezek is érdekelhetik