Lőw Zsolt: Nem voltam felkészülve a vezetőedzői felkérésre, de élvezem a szerepkört; Ismét a Fradi lesz a Paks ellenfele a kupadöntőben

SZ. M.SZ. M.
Vágólapra másolva!
2025.04.23. 23:54

A Nemzeti Sport csütörtöki számából ajánljuk:

 

Lőw Zsolt: Nem voltam felkészülve a vezetőedzői felkérésre, de élvezem a szerepkört. Lapunk Lipcsében érte el Lőw Zsoltot, az RB Leipzignél az idény végéig kinevezett vezetőedző többek között elmondta, pályakezdőként mivel nyerte meg a futballistáit, hogyan érte el, hogy az első, vesztes mérkőzése után nem hullott szét a csapata, miként vértezte fel önbizalommal a korábban padlón lévő társaságot, valamint milyen a kapcsolata a Red Bull Globalt irányító Jürgen Klopp-pal. Borsos László interjúja

Mezei Szabolcs: Ezúttal a döntőbe jutás volt a lényeg. Egymás után másodszor jutott be a Magyar Kupa fináléjába a Paks, Mezei Szabolcs fontos gólt szerzett, de tudja, a legrágósabb falat még vár rájuk. Borbola Bence írása

A Magyar Kupa második elődöntőjében (is) bejött a papírforma, a Ferencváros meggyőző játékkal győzte le az MTK-t, így május 14-én a Puskás Arénában ugyanaz a két csapat küzd meg a kupáért, mint egy évvel ezelőtt

Kányási Veronika: El kell bírni a terhet. Bár az első mérkőzést elveszítette, utána kettőt megnyert a DVTK Hun-Therm a női kosárlabda-bajnokság döntőjében, így „meccslabdához” jutott, pénteken saját csarnokában lehet aranyérmes, ha ismét legyőzi a Sopron Basketet. A diósgyőriek játékosával Bobory Balázs beszélgetett

A Gyergyói HK tökéletes idényt zárt, mindent megnyert, amit csak lehetett, a Szuperkupa-, a román bajnoki és kupagyőzelem után az Erste Ligában sem talált legyőzőre. Az idén a klubcsapatával mindent megnyerő, a válogatottal a világbajnokságra készülő Sárpátki Tamást Beke Zsombor kérdezte

A NEMZETI SPORT NAPILAPOT DIGITÁLIS FORMÁBAN ITT OLVASHATJA EL!

 

Legfrissebb hírek

NS: Kopasz Bálint immár háromszoros vb-győztes a királyszámban! Rajtol a US Open

Kajak-kenu
2 órája

A Gyirmót elbúcsúztatta a vármegyei riválist a Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
5 órája

Zseljko Gavrics: Nem a két gólom, a remek csapatmunka döntött; A Loki Felcsúton lepte meg a Puskást

E-újság
2025.08.22. 23:37

A Bayern ellen kezdi az idényt a Lipcse; Marc Márquez: Sok az éles kanyar, szoros verseny várható

E-újság
2025.08.21. 23:57

Az ETO nekifut az utolsó akadálynak; Faluvégi Dorottya: A csőd és a sérülés az élsport része

E-újság
2025.08.20. 23:25

Robbie Keane: A lényeg, hogy ne kapjunk gólt!; Xabi Alonso: Mi a Real vagyunk, itt nincsenek kifogások

E-újság
2025.08.18. 23:45

40 ezer néző az NB I-ben; Puskás és Szepesi 80 éve együtt debütált

E-újság
2025.08.17. 23:57

Hornyák Zsolt csapata megtréfálta a Ferencvárost; Káprázatos ünnepséget szervezett a Magyar Ökölvívók Szövetsége a Hősök terén

E-újság
2025.08.17. 00:21
Ezek is érdekelhetik