Női kézilabda-válogatott: irány Bécs!; a továbbjutásért játszik Szalonikiben a Fradi

L. P. I.L. P. I.
Vágólapra másolva!
2024.12.11. 23:50

 

A Nemzeti Sport csütörtöki számából ajánljuk:

 

Női válogatottunk Bécsben a világelitben folytatja az Eb-t. A debreceni stáb is költözik, magyar invázió várható az osztrák főbárosban – újságíró, szatértő, edző és játékos is azt találgatja, miképpen lehetne meglepni a világ legjobbját, Norvégiát. Az éremhez két meccsből egyet is elég nyerni – miért ne lehetne a pénteki az? Plusz szerdán a kezdési időpontok mellett az is eldőlt, hogy a dánok érkeztek meg negyedikként az elődöntőbe. Címlapsztori két oldalon.

Zizisz Vrizasz szerint pokoli este vár Szalonikiben a Fradira. A görögök 2004-es Európa-bajnoka Borbola Bencének elárulta, hogy nagyon elégedettek Lucescu mesterrel, a PAOK összeszedett csapat, Détári Lajost pedig üdvözli. A ferencvárosiakkal tartott több hónapos kihagyás után a sérüléséből felgyógyuló Raul Gustavo, Pascal Jansen vezetőedző pedig Saldanhától várja az eltiltott Varga Barnabás pótlását.

Fenyő Noah egyre közelebb az Eintracht Frankfurt nagycsapatához. A korosztályos válogatott magyar labdarúgó (német és magyar komolyzenész szülők gyermeke!) Borsos Lászlónak elárulta, miben segít neki nagyon sokat a kapus, Kevin Trapp, milyen a viszonya Lisztes Krisztiánnal, és mi a helyzet a jövőbeni német, illetve a magyar válogatottal.

…és még: évzárás a Bajnokok Ligájában, meccsdömping a kosárlabda európai kupákban, Kós-ezüst a rövid pályás úszó-világbajnokságon, Szaúd-Arábiáé a 2034-es futball-vb.

A NEMZETI SPORT NAPILAPOT DIGITÁLIS FORMÁBAN ITT OLVASHATJA EL!

 

Legfrissebb hírek

Dibusz: A Ludogorec ellen várható el leginkább, hogy győztesen hagyjuk el a pályát

Európa-liga
3 órája

Műtét vár Tóth Balázsra; Keane: Egy győzelem közelebb repítene minket az álmainkhoz

E-újság
17 órája

A Ludogorec edzője az ellenakciókban bízik a Fradi ellen

Európa-liga
22 órája

Robbie Keane: Az újabb három pont közel repítene bennünket az álmainkhoz!

Európa-liga
Tegnap, 15:06

Európa-liga: Varga Barnabásban bíznak a legtöbben

Európa-liga
Tegnap, 15:05

Érdekes hírek érkeztek Bulgáriából: fejetlenség a Ludogorecnél!

Európa-liga
Tegnap, 10:14

Szoboszlai-gólpassz, Real-verés a BL-ben; Bárány és Redzic a két újonc a Rossi-keretben

E-újság
Tegnap, 0:21

Fodor Csenge is bekerült a női kézilabda-válogatott szűkített vb-keretébe

Kézilabda
2025.11.04. 15:03
Ezek is érdekelhetik