Nestor El Maestróban a debreceniek reménye; Böde Dánielben már gyerekként túltengett a bizonyítási vágy

Vágólapra másolva!
2024.11.11. 23:02

A Nemzeti Sport keddi számából ajánljuk:

Megvan a Debrecen új vezetőedzője! Az éppen zajló bajnokságban ő már a negyedik szakember a Loki kispadján, kalandos életéről (hogy miként lett a szerb Nesztor Jevticsből angol John Smith, majd Nestor El Maestro…), eddigi állomáshelyeiről és ellentmondásos egyéniségéről Borbola Bence és Borsos László készített összeállítást.

Az OTP Bank Liga-forduló minden érdekessége két oldalon. A téli felkészülés szombati mérkőzéseiről részletes beszámoló két oldalon. Az egykor a ferencvárosi B-középben szurkoló kecskeméti kapustól, Kersák Rolandtól az Újpest ellen parádézó paksi Kovácsik Péteren, a nyíregyházi Kovácsréti Márkon és a diósgyőri Gera Dánielen át a forduló játékosáig, az egerszegi Yohan Croizet-ig.

Böde Dániel már kisgyerekként is átment a falon. A nemrég a 150. és a 151.- NB I-es gólját is megszerző örökifjú paksi csatárra a saját testvérbátyja, a vármegyei III-ban brillírozó István is úgy emlékszik vissza, hogy ha kellett, homokot szórt az egymás közötti játék és cselezés közben a szemébe… De Böde kiállja a próbát a magyar futball múltjának nagy gólvágóival szemben is, még ha az idehaza egyeduralkodó Szusza Ferenc vagy a külföldi éveit is beleszámolva utolérhetetlen Puskás Ferenctől azért messze is van. Címlapsztori két oldalon.

A csapatsportágakban válogatottjaink felemás hétvégét zártak. Férfi jégkorongozóink a Sárközy-emléktorna után nem lehetnek elégedetlenek, de Galló Vilmos nézhetőbb hokit szeretne játszani, Hanusz Egon az Eb-selejtezőben magabiztosan menetelő férfi kéziseket illetően azt emelte ki, hogy még idejében kapcsoltak a finnek elleni idegenbeli meccsen, míg Dubei Debóra, női kosarasaink csapatkapitánya érthetően elkeseredett, hiszen négy nap alatt mindent elrontottak, ami elrontható, és távolabb került tőlük az Eb-részvétel.

És ha kedd, akkor Junior-melléklet. Korábbi klasszis sportolók szupertehetséges gyerekeivel, például a kézilabdázó Imre Bencével, no meg a kiemelt utánpótlás labdarúgó-bajnokságok körképével.

A NEMZETI SPORT NAPILAPOT DIGITÁLIS FORMÁBAN ITT OLVASHATJA EL!

 

Legfrissebb hírek

Siklósi Gergely: Nagyon akartam az aranyat; Lamin Colley duplája három pontot hozott a Puskásnak

E-újság
12 órája

A fiatalos lendület repítette férfi vízilabda-válogatottunkat Szingapúrban; Az MTK tartotta a lépést a bajnok Fradival

E-újság
2025.07.26. 23:54

Az idény eleji forma ára – Borsos László jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.07.26. 23:53

Béla bácsi cáfolata – Malonyai Péter publicisztikája

Vízilabda
2025.07.26. 23:53

Varga Zsolt: Ezzel a szenvedéllyel nagy dolgokra képes a csapat; Sima újpesti sikerrel kezdődött az idény

E-újság
2025.07.25. 23:55

A végjátékban dőlt el, férfi vízilabda-válogatottunk is ezüstérmes; Különleges meccs vár Kecskés Ákosra Újpesten az NB I nyitányán

E-újság
2025.07.25. 00:00

Elek Gábor: Az elmúlt két évben minden bejött; Vámos Márton első magyar vízilabdázóként lehet háromszoros világbajnok

E-újság
2025.07.24. 00:05

Fel az aranycsatákra!; Muhari Eszter nyolc közé kerülne a párbajtőrözők csapatával

E-újság
2025.07.22. 23:09
Ezek is érdekelhetik