Kerkez közelít az elithez; Cseh Sándor nem csapatot, keretet épít

L. P. I.L. P. I.
Vágólapra másolva!
2024.11.03. 23:45

A Nemzeti Sport hétfői számából ajánljuk:

Debreceni bravúr az Üllői úton, fejre állt az élcsoport. Véget ért a labdarúgó OTP Bank Liga 12. fordulója, az élen álló négyesből senki sem tudott nyerni – a paksiak hazai vereségéről, a Fradi Debrecen elleni szögbe lépéséről és a Fehérváron kényszerből a kapuba álló kecskeméti védőről összesen négy oldalon. Továbbá az NB II vasárnapi játéknapjáról, amelyből kiderül, hogy miként lett tabellautolsó a szebb napokat is látott Honvédból…

Kerkez Miloson a világ szeme, máris nőtt az esélye annak, hogy élcsapathoz szerződjön. A Manchester City elleni kiváló teljesítmény, a győzelmet érő két gólpassz nagyot lökött a héten 21. életévét betöltő bal oldali szárnyvédő ázsióján. Megnéztük, mennyit is.

Fazekas Gergő a kiélezett helyzetekben a pályán töltött időért maradt Plockban. A férfi kézilabda Bajnokok Ligájában is szereplő Wisla magyar irányítója lesz még veszprémi játékos, de nem most: úgy érzi, hogy azokat a játékperceket, amelyekre most szüksége van, a lengyeleknél kapja meg. Vincze Szabolcs írása.

Cseh Sándor egyedül maradt a kispadon, és keretépítéssel kezd. A női vízilabda-válogatott kapitánya Patai Gergelynek részletesen beszélt az előtte álló feladatokról, az idősek és fiatalok jövőbeni arányáról, a magyar női klubcsapatok európai pozíciójáról, de arról is, hogy miben más hölgyeket irányítani.

És ha hétfő, akkor Népsport-melléklet 4 oldalon. Az 1969-es írveréssel, az ötven éve a ferencvárosi Máté János „kengurucselével” megvert Liverpoollal, a 80 éve a Margit híddal felrobbantott olimpiai bajnok Kabos Endrével és azzal, hogy tulajdonképpen hol is van az a Kígyó tér, ahonnan a távoli gólokat lövik.

 

Legfrissebb hírek

Robbie Keane: Európában más kell…; Szoboszlai kezében a Premier League serlege

E-újság
6 órája

Sorozatban hetedszer bajnok a Ferencváros; Kerkez Milos búcsúmeccset játszik a Bournemouthban?

E-újság
2025.05.24. 23:58

Nagy Zsolt aranyérmet is kaphat a vasárnapi születésnapjára; Ferenczi János: Ha kell, tizenötször rúgjuk ki a labdát a stadionból

E-újság
2025.05.23. 23:33

Júniusban jön a film az 1985-ben UEFA-kupa-döntős Vidiről!; Hári János: A norvégok és a dánok szintjét kell elérni

E-újság
2025.05.22. 23:31

UEFA-kupa-döntő: 40 éves a Videoton sikere; Majoross Gergely: A következő vb-re még felkészültebbek leszünk

E-újság
2025.05.21. 23:49

Nilsson és Hári a benn maradó magyar hokicsapat legjobbja; Marco Rossi megfiatalította a keretet

E-újság
2025.05.20. 23:55

Kovács Milán: Szabó István érkezése nagyot dobott a csapaton; Juhász Dorka: Sokat jelent az első bajnoki címem

E-újság
2025.05.19. 23:55

Szőke Alex: Nem értem el még a csúcsig!; száz éve engedtek be először külföldieket a French Openre

E-újság
2025.05.18. 23:59
Ezek is érdekelhetik