Dombi Tibor: Sohasem akartam edző lenni; Szabó Szebasztián: Jó hatással van rám a Duna Aréna

L. P. I.L. P. I.
Vágólapra másolva!
2024.11.12. 23:10

A Nemzeti Sport szerdai számából ajánljuk:

 

Négy hét múlva rajt a budapesti rövid pályás úszó-vb-n. Kovács Erika az 50 gyorson és pillangón induló Szabó Szebasztiánnal beszélgetett, aki szerint jó hatással van rá a Duna Aréna, visszavonulásra addig nem gondol, amíg nem érzi úgy, hogy elégedett az eredményeivel, és azt is elmondta, mit érzett, amikor megtudta, hogy megjavították 50 pillangón a világcsúcsát. Csisztu Zsuzsa pedig a World Aquatics (egyelőre ideiglenes) budapesti irodájának avatásáról számol be. Címlapsztori két oldalon.

Szombaton Hollandia, kedden Németország következik a Nemzetek Ligájában. Újra együtt Marco Rossi válogatottja, amelynek soraiból Sallai Roland válaszolt Telkiben a sajtó kérdéseire.

Dombi Tibor sosem akart edző lenni, de nem akart elszakadni a futballtól. A debreceniek örökös beugró másodedzője marad az újonnan kinevezett Nestor El Maestro stábjában is, és őszintén be is vallotta Bodnár Zalánnak, hogy pályaedzőként sokkal jobban érzi magát, mint amikor ő a főnök…

Nagy Antal szerint segíteni nehéz, ártani nagyon könnyű. A nyolcvanas évek bajnok Honvédjának csapatkapitánya a mai utódok siralmas NB II-es szereplése kapcsán ragadtatta magát erre a kijelentésre, képességbeli hiányosságokat lát, márpedig ezen Laczkó Zsolt vezetőedző sem könnyen javít – cserébe változatlanul él irányába a vezetők bizalma.

…és még: interjú Szélig Viktorral, a fehérvári hokisok általános igazgatójával, matekozás női kosarasaink Eb-re jutási esélyeiről, interjú Lukács Péterrel, férfi kézilabda-válogatottunk újoncával és Szabó Lászlóval, a Magyar Paralimpiai Bizottság élén újrázni akaró elnökkel.

A NEMZETI SPORT NAPILAPOT DIGITÁLIS FORMÁBAN ITT OLVASHATJA EL!

 

Legfrissebb hírek

Három meccs van hátra a klub-vb-ből; Babos Tímea újra a győztes úton

E-újság
13 órája

Sándor Tamás: A tulajdonosok nem tudják, ki vagyok; német győzelem a Magyar Derbyn

E-újság
2025.07.06. 23:40

Méh, kutya, drón, pánik – félbeszakadt futballmeccsek nyomában; Szabó László: Humort és derűt tanultam a parasportolóktól

E-újság
2025.07.05. 23:55

Repedések a jövő évi labdarúgó-vb rendezői között; Garda Krisztina: Nem féltem a fiatalokat, mindenki belevaló a csapatban

E-újság
2025.07.04. 23:41

Gyászol a sportvilág: elhunyt Diogo Jota; Hajszálon múlt, de keleti fölény lesz az NB I-ben

E-újság
2025.07.03. 23:10

Nikitschert a Rayo Vallecano csábítja; Öt európai, két brazil és az Al-Hilal maradt

E-újság
2025.07.02. 23:50

Csányi Sándor: Nem zsarolás, ösztönzés a „magyarszabály”; Vogel Soma sérült, lemarad a vb-ről

E-újság
2025.07.01. 23:45

ETO: igen, DAC: nem…; Amerikában elszabadultak a pénzek az egyetemi sportban

E-újság
2025.06.30. 23:25
Ezek is érdekelhetik