Az első pontjaiért játszik a Fradi; Babos Gábor: 50!

L. P. I.L. P. I.
Vágólapra másolva!
2024.10.23. 23:42

A Nemzeti Sport csütörtöki számából ajánljuk:


 

 

Pascal Jansen kiemelten fontosnak tartja a Nice elleni meccset. Két vereség után a franciák ellen hazai pályán folytatja Európa-liga-szereplését a Ferencváros, amely most már ponto(ka)t is szeretne gyűjteni. Az ellenfél mérsékelten ismeri a Fradit, Bölöni László szerint pedig igenis van esélye a magyar bajnoknak. Címlapsztori két oldalon.

BL: Szoboszlai örülhetett a három magyar közül Lipcsében. A Liverpool egy góllal nyert az RB Leipzig vendégeként, így a Gulácsi Péter, Willi Orbán, Szoboszlai trióból az exlipcsei középpályás lehet a legboldogabb.

…és még: Flick-mágia és Raphinha-tripla a Bayern ellen, kitömte a City a Sparta Prahát, meglepő vendégsikerek Madridban és Lisszabonban.

Babos Gábor ötvenéves lett – és el sem hiszi, hogy még mindig Hollandiában él. Az egykori válogatott kapus úgy érezi, ha az ő korában is mai hazaadásszabályok lettek volna érvényben, lábbal nem biztos, hogy megállta volna a helyét, Henk ten Caténak köszönheti a hollandiai szerződését, a fiát viszont öt év múlva a Puskás Arénában szeretné látni a magyar válogatottban…

Csütörtök késő este a franciák ellen játszik tesztmeccset a női kézilabda-válogatott. A részben hazai rendezésű Európa-bajnokság előtt Golovin Vlagyimir azt hangsúlyozta, hogy kiemelten fontos minél erősebb ellenfelekkel szemben készülni, még úgy is, hogy néhány alapember ezúttal pihenőt kapott.

A NEMZETI SPORT NAPILAPOT DIGITÁLIS FORMÁBAN ITT OLVASHATJA EL!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik