Indul a női és a férfi kézilabda NB I; Majoross Gergely értékelte a válogatott teljesítményét

S. T. J.S. T. J.
Vágólapra másolva!
2024.09.02. 23:16

A Nemzeti Sport keddi számából ajánljuk:


 

 

A Debreceni VSC után a Kecskemétet is megverte az Újpest – az idegenben elért 3–1-es győzelem megszerzésében főszerepet vállalt a 20 éves Geiger Bálint. Az Újpest FC középpályása biztonsági tartalék volt az U21-es válogatottnál, de hétfőn értesítést kapott: várják a telki edzőközpontban. Geiger Bálint a tizenkettedik élvonalbeli mérkőzésén lépett pályára vasárnap, az előző idényben hat meccsen kapott szerepet, ezt a számot máris elérte – a 6. fordulóban. Ötször kezdőként játszott, Pakson a szünetben állt be, vagyis alapembernek számít.

„Fizikailag egyelőre magas nekünk ez a szint, ez normális. Ezen a színvonalon – gondolok leginkább a Szlovákia elleni találkozóra – mi nemigen játszunk meccseket. Az elmúlt három évben a magyar férfiválogatott talán tíz mérkőzést játszott ennyire erős ellenfelekkel. Szokni kell az iramot, tanulni a játékot. Az egyelőre nem elvárható, hogy a világ tíz legjobb együttesével hatvan percig felvegyük a versenyt” – többek között ezt is mondta lapunknak a pozsonyi olimpiai selejtezőt értékelve Majoross Gergely, a férfi jégkorong-válogatott szövetségi kapitánya.

A színvonalat tekintve a női és a férfi kézilabda NB I is közelíthet a világ legjobb bajnokságai felé a 2024–2025-ös idényben. A Veszprém és a Szeged párharca egy év szünet után ismét rangadóvá válhat. Szegeden a 2000-es évek balkáni és a 2010-es évek spanyolos stílusa után a skandináv irányvonalnak is adnak egy esélyt (Michael Apelgren). A Veszprémnél a BL-negyeddöntős kiesés óriási csalódás volt, a Momir Ilics, Gulyás Péter edzőpáros helyét a spanyol Xavier Pascual foglalta el, aki a Barcelonát háromszor is Európa csúcsára vezette. A nőknél a Győr és a Ferencváros között az utolsó fordulóig kiélezett harc várható az aranyért.

A NEMZETI SPORT NAPILAPOT DIGITÁLIS FORMÁBAN ITT OLVASHATJA EL!

 

Legfrissebb hírek

Rossi: Három pontot kiengedtünk a kezünkből; Szatmári András: Küzdök a helyemért a csapatban

E-újság
1 órája

Michael Apelgren szerint az állandóság lehet a Szeged egyik erénye a BL-ben

Kézilabda
12 órája

Varga duplája is kevés volt, Portugália győzött; Kós Hubert: Bowman is akarja a világcsúcsot kétszáz háton – én is!

E-újság
Tegnap, 1:05

Az egy pont is jó? Jönnek a portugálok; Carlos Alcaraz, a 22 éves legenda

E-újság
2025.09.08. 23:12

Rossi: A bíró úgy döntött, hogy birkózómeccset vezet; Ádám Martin: Az idén már aligha játszom

E-újság
2025.09.08. 00:34

Álomrajt után 12 ember ellen tízzel hősies döntetlen; élet és halál meccsét játsszák a németek

E-újság
2025.09.07. 00:05

Kettős győzelemmel jutott tovább Máthé és Lukács csapata

Kézilabda
2025.09.06. 21:58

Marco Rossi: Hét éve maximálisan elhivatott vagyok, ez nem változott; Kevin Kilbane: Ez lesz az ír labdarúgás elmúlt tíz évének legfontosabb mérkőzése

E-újság
2025.09.06. 07:05
Ezek is érdekelhetik