Manchester United–Liverpool; „Jövő nyáron találkozunk” – üzente a szegedi fogadalmi templom tornyából Jim Gottfridsson

Vágólapra másolva!
2024.09.01. 00:13

A Nemzeti Sport vasárnapi számából ajánljuk:

 


A Manchester United és a Liverpool mérkőzése a vasárnapi nap slágere a Premier League-ben. A két rivális éles vetélkedését az ipari forradalom korszakából öröklött városközi feszültségek is magyarázzák. Jellemző a felek viszonyára, hogy a legutóbbi közvetlen átigazolást még Bill Shankly és Matt Busby ütötte nyélbe 1964-ben, Sir Alex Ferguson pedig legfőbb edzői büszkeségeként említette a nagy trónfosztást. A sikerességet illetően úgy vezet összességében 20–19-re a Manchester United, hogy győzelmeinek kétharmadát (13) az 1992–1993-as idénnyel kezdődő Premier League-időszakban aratta, míg a Liverpool az új korszakban csupán egyszer (2020-ban) ért a csúcsra, 1900 és 1990 között viszont tizennyolcszor.

Első alkalommal, hagyományteremtő céllal rendeztek lövészfesztivált a Hortobágyon, az érdeklődők megismerkedhettek a különböző szakágakkal, amiben a Párizsban bronzérmet szerző Major Veronika volt segítségükre. „Ez a lőtér eddig jellemzően a vadászoké volt, de az elmúlt időszakban már minősítő versenyeket is rendeztünk a pisztolyos pályán – kezdte alkalmi idegenvezetőnk, Pető László, a Debreceni Lövészsuli Sportegyesület vezetője. – Azért szerveztük meg a lövészfesztivált, hogy bevonjuk a nagyközönséget, minél többen közel érezhessék magukat a sportághoz.” Légpuska és légpisztoly, skeet, infravörös lézeres, airsoft – mindenki megtalálta a kedvére való fegyvert.

„Jövő nyáron találkozunk” – üzente a szegedi fogadalmi templom tornyából Jim Gottfridsson, az OTP Bank-Pick Szeged új igazolása, akit szombaton mutattak be. A svéd irányító 2025. július 1-től erősíti a klubot, szerződése három évre szól. Michael Apelgren, a szegediek svéd vezetőedzője úgy véli, azokban a pillanatokban, amikor eldől egy meccs, Gottfridsson képességei és készségei azok, amelyek a csapatot a győzelem irányába mozdítják. Az új igazolás már ismeri a tréner terveit, szeretné majd új együttesét is eljuttatni a Bajnokok Ligája kölni négyes döntőjébe.

A NEMZETI SPORT NAPILAPOT DIGITÁLIS FORMÁBAN ITT OLVASHATJA EL!

 

Legfrissebb hírek

Rossi: A bíró úgy döntött, hogy birkózómeccset vezet; Ádám Martin: Az idén már aligha játszom

E-újság
2 órája

Álomrajt után 12 ember ellen tízzel hősies döntetlen; élet és halál meccsét játsszák a németek

E-újság
Tegnap, 0:05

Marco Rossi: Hét éve maximálisan elhivatott vagyok, ez nem változott; Kevin Kilbane: Ez lesz az ír labdarúgás elmúlt tíz évének legfontosabb mérkőzése

E-újság
2025.09.06. 07:05

„Szoboszlai Alexander-Arnolddá változtatta magát; emlékeztet Milnerre”

Angol labdarúgás
2025.09.05. 18:36

Az újonc Bátori Mihály is kiesett az ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
2025.09.05. 16:27

Marco Rossi optimizmusát a támadók jó formája erősítheti; Máté Csaba: Amióta megérkeztünk, nem kaptunk ki a bajnokságban

E-újság
2025.09.04. 23:56

„Hol van Szoboszlai?” – megosztották a szurkolókat az elképzelt liverpooli kezdőcsapatok

Angol labdarúgás
2025.09.04. 17:28

Elindult a szavazás, Szoboszlai lehet augusztus legjobbja a Premier League-ben

Angol labdarúgás
2025.09.04. 12:14
Ezek is érdekelhetik