Halász Bence: Az ezüstérem mindent megszépít!; Golovin Vlagyimir: A svédek ellen győzni akarunk!

SZ. M.SZ. M.
Vágólapra másolva!
2024.08.05. 23:44

A Nemzeti Sport keddi számából ajánljuk:

 

Halász Bence: Az ezüstérem mindent megszépít! Második lett a párizsi olimpián, amivel hatodik felnőttérmét nyerte a kalapácsvető Halász Bence, de az elsőt a születésnapján. Úgy érzi, benne volt a nyolcvan feletti dobás is, és nem zökkent ki attól sem, hogy kanadai ellenfele hatalmas dobással nyitotta a döntőt.

Mihók Attila: Nem kell túlgondolni a negyeddöntőt. A magyar női vízilabda-válogatott társkapitánya, Mihók Attila szerint csak úgy lehet elbizonytalanítani az amerikaiakat, ha hamar előnybe kerülünk a kedd esti negyeddöntőben.

Mikler Roland: Az utolsó meccsem volt a válogatottban. Tartalékként utazott el az olimpiára, aztán beszállt a negyedik és az ötödik mérkőzésen is, és parádés teljesítményt nyújtott. Mikler Rolandon nem múlt semmi Párizsban, de negyeddöntős találkozóval már nem gyarapodik válogatottságainak száma…

Golovin Vlagyimir: A svédek ellen győzni akarunk! Nem sok újat tud már egymásnak mutatni a magyar és a svéd női kézilabda-válogatott – kedd este Lille-ben az a csapat juthat be a legjobb négy közé az olimpián, amelyik kevesebbet hibázik és jobban vészeli át az adódó hullámvölgyeket.

Kiderült az igazság: Nagy Zsoltot a lánya „táncoltatja”. 159. első osztályú mérkőzésén a 22. gólját szerezte Nagy Zsolt – fontos megmozdulás volt, hiszen a Puskás Akadémia azzal győzte le a Zalaegerszeget 2–1-re.

Philippe Rommens: A Fradival valóra válthatom az álmom! A Ferencváros kedden 19.15 órától a Bajnokok Ligája-selejtező harmadik körében a dán Midtjylland otthonában lép pályára, és a meccsen Philippe Rommensre főszerep várhat a középpályán, a belga játékos Pascal Jansen meghosszabbított keze a pályán.


 

Legfrissebb hírek

Varga duplája is kevés volt, Portugália győzött; Kós Hubert: Bowman is akarja a világcsúcsot kétszáz háton – én is!

E-újság
18 órája

Az egy pont is jó? Jönnek a portugálok; Carlos Alcaraz, a 22 éves legenda

E-újság
2025.09.08. 23:12

Rossi: A bíró úgy döntött, hogy birkózómeccset vezet; Ádám Martin: Az idén már aligha játszom

E-újság
2025.09.08. 00:34

Álomrajt után 12 ember ellen tízzel hősies döntetlen; élet és halál meccsét játsszák a németek

E-újság
2025.09.07. 00:05

Marco Rossi: Hét éve maximálisan elhivatott vagyok, ez nem változott; Kevin Kilbane: Ez lesz az ír labdarúgás elmúlt tíz évének legfontosabb mérkőzése

E-újság
2025.09.06. 07:05

Ötös lista: Kerkezen túl – íme, az 5 legizgalmasabb magyaros nyári váltás

Légiósok
2025.09.05. 17:59

Mondd, te mit választanál? – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.05. 00:03

Arányérzék – Kő András publicisztikája

Egyéb egyéni
2025.09.05. 00:03
Ezek is érdekelhetik