Harry Kane: Kiválóan játszottunk…; Őrültekháza Pakson

L. P. I.L. P. I.
Vágólapra másolva!
2024.07.07. 22:15
A Nemzeti Sport hétfői számából ajánljuk:

A szünnap sem telt eseménytelenül a labdarúgó Eb-n. Egyrészt a két szombati meccs hullámai sem csitulnak, Harry Kane például egyenesen úgy fogalmazott, hogy kiválóan játszottak Svájc ellen (Manuel Akanji ellenben még most sem tette túl magát azon, hogy egyedüliként rontott a tizenegyespárbajban), Ronald Koeman holland kapitány a spanyolok ellen szeretne döntőzni, akiknek a balhátvédje, Marc Cuccurella pedig úgy fogalmazott, hogy nem zavarta az eddigi ismeretlensége.

Haraszti Zsolt szerint őrültekháza van Pakson. Az ügyvezető a csütörtökön kezdődő Európa-liga-selejtezőre gondol. Amelyre hihetetlenül olcsóak a jegyek – már amennyi még van, mert nagy a roham az európai kupameccs előtt. Viszont a keret gyakorlatilag egyben maradt, a visszaérkező kölcsönjátékos sorsa kérdéses csak, no meg hogy Hahn János exgólkirály mikorra gyógyul fel csúnya megfázásából.

Rasovszky Kristóf akkor is beugrik a Szajnába, ha az szennyezett. A harmadik olimpiájára készülő, tokiói ezüstérmes nyílt vízi úszót nem izgatja a párizsi folyó állapota, különben is: előbb a triatlonosok versenyére kerül sor, és majd a NOB eldönti, alkalmas-e a Szajna az olimpiára. De neki elég, ha eldördül a startpisztoly, nem nézi hová, viszont ugrik… Kovács Erika olimpiai esélyleső interjúja.

És ha hétfő, akkor Népsport-melléklet 4 oldalon: A futballtelevíziózás hőskorával, a 100 évvel ezelőtt a második párizsi olimpián megnyert két magyar aranyéremmel és Fazekas Edittel, aki a legendás labdarúgó, edző, Mándi Gyula feleségeként lemondott a színpadról.

A NEMZETI SPORT NAPILAPOT DIGITÁLIS FORMÁBAN ITT OLVASHATJA EL!

 

Legfrissebb hírek

Gödörben a Liverpool; Újpesti pontszerzés a Fradi ellen, Varga Barnabással a kapuban

E-újság
20 órája

Liverpool: vissza a győztes útra!; Tíz év után nyerne ismét derbit az Újpest

E-újság
2025.10.18. 23:58

Még 1000 nap Los Angelesig; Teófilo Cubillas-exkluzív

E-újság
2025.10.17. 23:40

A fontos és nagy gólok mestere Szoboszlai Dominik; Egyre közelebb a pótselejtezőhöz Magyarország

E-újság
2025.10.16. 23:22

Szalai Attila: Ha kell, vért izzadunk, ez jellemez minket; Bruno Fernandes: Csakis elismerően szólhatok a magyarokról

E-újság
2025.10.15. 23:55

Az Inter Miami kicsit olyan, mint David Beckham; Szélesi Zoltán az U21-es válogatottról

E-újság
2025.10.15. 00:35

Portugáliában még tombol a nyár; két magyar csapat a férfi vízilabda BL főtábláján

E-újság
2025.10.13. 23:45

Főhősök kanyargós karrierrel; A Messi-kultusz nyomába eredtünk Miamiban

E-újság
2025.10.12. 23:55
Ezek is érdekelhetik