Eb-elődöntő: örömfoci a célfutball ellen; Megszűnhet a Puskás Kl-ellenfele

L. P. I.L. P. I.
Vágólapra másolva!
2024.07.08. 22:55

 

A Nemzeti Sport keddi számából ajánljuk:

Spanyolország és Franciaország kezdi az Eb elődöntőkét. Didier Deschamps a spanyol szélsők kordában tartásában látja a továbbjutás kulcsát, Dani Olmo pedig reméli, hogy méltó helyettese lesz kezdőként is a sérült Pedrinek – ember legyen a talpán, aki megtippeli, hogy a látványos támadófocit játszó spanyolok, vagy a nagy játékerőt képviselő, de biztonsági játékot mutató franciák lesznek az első döntősök – címlapsztori kettő, labdarúgó Eb négy oldalon.

Nagy Zsoltnak életre szóló élmény volt az Eb. A Puskás Akadémia bal oldali szélsője szerint a négy legjobb csapat szerepel az elődöntőben, hallott arról is, hogy a két hét múlva esedékes, Dnipro-1 elleni Konferencialiga-selejtező elmaradhat az ukránok esetleges megszűnése miatt, ám úgy érzi, hiba lenne ezeket a híreket tényként kezelni. Zombori András interjúja.

Kiss Virág szerint, aki itthon kosarazik, burokban él. A török Mersinben a légióskodásba is belekóstoló center Fazekas Zoltánnak elmondta, miért döntött a Győr mellett a címvédő Diósgyőrrel szemben, hogy miként élte meg, amikor honfitársa, Studer Ágnes kevés lehetőséget kapott a törököktől, no meg azt is, hogy mennyit jelent neki a magyar bajnoki cím – ami még nincs neki.

17 nappal az olimpia előtt már tudjuk, kik viszik zászlónkat a megnyitón. A magyar olimpiai küldöttség ünnepélyes eskütételéről és az egyik leendő zászlóvivő, a dzsúdós Tóth Krisztián meghatottságáról Győri Ferenc számolt be.

És ha kedd, akkor Junior-melléklet: 14 magyar érem, Ábrahám- és Jackl-show a vilniusi ifjúsági úszó Eb-n; bátyjai után csúcson az U20-as Eb-n aranyérmes birkózótehetség, Lévai Levente is.

 

A NEMZETI SPORT NAPILAPOT DIGITÁLIS FORMÁBAN ITT OLVASHATJA EL!

 

Legfrissebb hírek

Gödörben a Liverpool; Újpesti pontszerzés a Fradi ellen, Varga Barnabással a kapuban

E-újság
11 órája

Liverpool: vissza a győztes útra!; Tíz év után nyerne ismét derbit az Újpest

E-újság
2025.10.18. 23:58

Még 1000 nap Los Angelesig; Teófilo Cubillas-exkluzív

E-újság
2025.10.17. 23:40

A fontos és nagy gólok mestere Szoboszlai Dominik; Egyre közelebb a pótselejtezőhöz Magyarország

E-újság
2025.10.16. 23:22

Szalai Attila: Ha kell, vért izzadunk, ez jellemez minket; Bruno Fernandes: Csakis elismerően szólhatok a magyarokról

E-újság
2025.10.15. 23:55

Az Inter Miami kicsit olyan, mint David Beckham; Szélesi Zoltán az U21-es válogatottról

E-újság
2025.10.15. 00:35

Portugáliában még tombol a nyár; két magyar csapat a férfi vízilabda BL főtábláján

E-újság
2025.10.13. 23:45

Nagy Zsolt nem játszhat a portugálok ellen

Magyar válogatott
2025.10.13. 11:39
Ezek is érdekelhetik