Rossi: Az eredmény a legfontosabb; 50 nap Párizsig

L. P. I.L. P. I.
Vágólapra másolva!
2024.06.06. 00:08
 

A Nemzeti Sport csütörtöki számából ajánljuk:

Írország és Debrecen között a válogatott. A dublini vereség fájdalmas, de nagy jelentőséget nem kell neki tulajdonítani, talán jókor is jött – ugyanakkor Marco Rossi szövetségi kapitány úgy véli, kritizálni nem kell, ám az eredmény a legfontosabb. Lang Ádám és Dibusz Dénes is beszélt a meccsről Borsos Lászlónak, az NS helyszíni tudósítójának, és a Fradi kapusa azt is elmondta, hogy Gulácsi Péterrel már tudják, melyikük véd majd az Eb-n. Visszatekintő két oldalon.

Már csak 50 nap, és kezdődik a párizsi olimpia. A magyar sport egyre biztatóbb kvótahelyzetének számbavétele mellett a „csapatkapitány”, a háromszorosan címvédő kardvívó, Szilágyi Áron adott nagyinterjút Kovács Erikának, amelyben a családról, a negyedik arany esélyéről és a csapat kijelölésének nehézségeiről is beszélt. Címlapsztori két oldalon.

Antonín Panenka szerint a futballból eltűnt az improvizáció. A kelet-európai labdarúgás egyik legnagyobb sikerét elérő csehszlovák válogatott karmestere Sepp Maier „megpanenkázását” is felidézte Szöllősi Györgynek, de budapesti látogatása során egykori felvidéki csapattársairól, Nyilasi Tiborról és Kubala Lászlóról is bőven osztott meg emlékeket.

A NEMZETI SPORT NAPILAPOT DIGITÁLIS FORMÁBAN ITT OLVASHATJA EL!

 

Legfrissebb hírek

Kristoffer Zachariassen: Szeretném bebizonyítani, hogy a csapat hasznára vagyok; Lamine Yamal a Real Madridról: Csalnak és panaszkodnak

E-újság
21 órája

Fradi-ünnep a nemzeti ünnepen; Egerszegi Krisztina szöuli sikere a Csodák csodája

E-újság
2025.10.23. 23:04

A Liverpool győzelmi kényszerben Frankfurtban; Kovács Patrik: Nem akartam tv-n nézni a darts-vb-t

E-újság
2025.10.21. 23:50

Népharag zúdult Gróf Dávidra; Mészáros Krisztofer két döntőben lesz érdekelt

E-újság
2025.10.20. 23:45

Gödörben a Liverpool; Újpesti pontszerzés a Fradi ellen, Varga Barnabással a kapuban

E-újság
2025.10.19. 23:58

Liverpool: vissza a győztes útra!; Tíz év után nyerne ismét derbit az Újpest

E-újság
2025.10.18. 23:58

Még 1000 nap Los Angelesig; Teófilo Cubillas-exkluzív

E-újság
2025.10.17. 23:40

A fontos és nagy gólok mestere Szoboszlai Dominik; Egyre közelebb a pótselejtezőhöz Magyarország

E-újság
2025.10.16. 23:22
Ezek is érdekelhetik