Szappanos Péter, az MK-döntő hőse; interjú a magyar jégkorong-válogatott új szövetségi kapitányával

S. T. J.S. T. J.
Vágólapra másolva!
2024.05.16. 23:45
 

A Nemzeti Sport pénteki számából ajánljuk:

Szappanos Péter, a Paksi FC kapusa volt a Mol Magyar Kupa-döntő hőse, ziccerek mellett egy tizenegyest is hárított. Lapunknak azt mondta: „A céllövöldében sincs olyan lőlap, mint amilyennel Varga Barnabás büszkélkedhet, ezért nehéz volt kitalálni, merre induljak el. Elsőre majdnem rávettem magam, hogy jobbra megyek, mert a Nyíregyháza ellen így hagyta ki, de örülök, hogy változtattam, hiszen ez a csapat szempontjából is fordulópont volt.” Ferencvárosi kollégája, Varga Ádám elismerte: „Ilyen kapusteljesítményt még nem láttam élőben.”

„Már az edzői karrierem elején az volt az álmom, hogy egyszer a magyar válogatott szövetségi kapitánya lehessek, örülök, hogy megkaptam a lehetőséget. Játékosként is a nemzeti csapat volt nekem a legfontosabb, és ez edzőként sem változik. Hároméves szerződést kötöttünk, ami lehetőséget ad arra, hogy folyamatosságot vigyünk a rendszerbe” – erről is beszélt a lapunknak adott interjúban az új szövetségi kapitány. Majoross Gergely a szakmai segítőiről egyelőre csak annyit árult el, a célja, hogy minél több magyar legyen benne a stábban.

Nem sokon múlott, hogy újra legyen férfi párosunk a tollaslabdázók Európa-bajnokságán. Az Ágai Zsombor, Kis-Kasza Miklós kettős januárban megnyerte az országos bajnokságot, és a külföldi versenyeken is letette a névjegyét, így megcélozhatta az áprilisi saarbrückeni kontinensviadalt. A kiadott nevezési listán el is csípték az utolsó kiadó helyet a mieink, csakhogy… „Elszámolták, kihagytak előlünk egy párost, és csak utólag jöttek rá a hibára” – mondta Ágai Zsombor, hozzátéve, hogy a magyar szövetség hiába folyamodott szabadkártyáért.

A NEMZETI SPORT NAPILAPOT DIGITÁLIS FORMÁBAN ITT OLVASHATJA!

 

Legfrissebb hírek

Varga duplája is kevés volt, Portugália győzött; Kós Hubert: Bowman is akarja a világcsúcsot kétszáz háton – én is!

E-újság
2 órája

Az egy pont is jó? Jönnek a portugálok; Carlos Alcaraz, a 22 éves legenda

E-újság
2025.09.08. 23:12

Rossi: A bíró úgy döntött, hogy birkózómeccset vezet; Ádám Martin: Az idén már aligha játszom

E-újság
2025.09.08. 00:34

Álomrajt után 12 ember ellen tízzel hősies döntetlen; élet és halál meccsét játsszák a németek

E-újság
2025.09.07. 00:05

Marco Rossi: Hét éve maximálisan elhivatott vagyok, ez nem változott; Kevin Kilbane: Ez lesz az ír labdarúgás elmúlt tíz évének legfontosabb mérkőzése

E-újság
2025.09.06. 07:05

Marco Rossi optimizmusát a támadók jó formája erősítheti; Máté Csaba: Amióta megérkeztünk, nem kaptunk ki a bajnokságban

E-újság
2025.09.04. 23:56

Keresztes Krisztián barátkozik a skót akcentussal; Yohan Croizet sok ismerőssel találkozik Diósgyőrben

E-újság
2025.09.03. 23:06

Schäfer nélkül a vb-selejtezőben; Bamidele Yusuf: Újpest helyett Ferencváros

E-újság
2025.09.02. 23:32
Ezek is érdekelhetik