Magyar Kupa-győztes a Paks!; Az 1984-es bojkott: merénylet a magyar sport ellen

SZ. M.SZ. M.
Vágólapra másolva!
2024.05.15. 23:37
 

A Nemzeti Sport csütörtöki számából ajánljuk:

Izgalmasan alakult a kupadöntő: az első félidőben emberhátrányba került a Paks, a másodikban a Ferencváros is tíz főre fogyatkozott, s miután a 90 perc alatt csak helyzetekig jutottak el a csapatok, következett a hosszabbítás – a ráadásban a paksiak két gólt szerezve legyőzték az esélyesebbnek tartott Ferencvárost

Sportolók százainak tört meg a karrierje, emberek millióitól vették el az élményt, hogy a honfitársaiknak szurkolhassanak – a MOB 1984. május 16-án jelentette be, hogy Magyarország távol marad a Los Angeles-i nyári olimpiától. L. Pap István összeállítása

A Magyar Kupa-győzelem, a nemzetközi kupaszereplés és az új stadion is mérföldkő a zalaegerszegi klub életében, a felsőházi tagság és a nézőszám emelése még a további célok között szerepel: Végh Gáborral, a ZTE FC tulajdonosával beszélgettünk annak apropóján, hogy tíz éve vette át a zalai kék-fehérek irányítását. Bodnár Zalán interjúja

Kiesett a lengyel élvonalból a Ruch Chorzów, kérdés, hol folytatja pályafutását a csapat magyar játékosa, Novothny Soma. A futballistával Somogyi Zsolt beszélgetett

Manchester City: sohasem látott uralom az angol élvonalban. Kedd este legyőzte a Tottenhamet (2–0), így ha az utolsó fordulóban a West Ham ellen is három pontot szerez hazai pályán, sorozatban negyedszer nyeri meg a Premier League-et a Manchester City. Mohai Dominik háttéranyaga

Női 3x3-as kosárlabdacsapatunk szeretné elérni az álmát. A hazai rendezésű, debreceni kvalifikációs tornán csütörtök este már bemutatkozik Földi Attila együttese, a férfiak pénteken lépnek először pályára – a nagy álom a 16-16 csapatos mezőnyben az olimpiára kvalifikáló három-három együttes közé kerülni. Győri Ferenc írása

A NEMZETI SPORT NAPILAPOT DIGITÁLIS FORMÁBAN ITT OLVASHATJA!

 

Legfrissebb hírek

NB I: MTK–Paks

Labdarúgó NB I
1 órája

Magyar Kupa: kiesett a Haladás, nyolc gólt rúgott az ESMTK és a Siófok

Labdarúgó NB I
2 órája

A paksi Silye Erik tudja, nagy pofont kapó csapat is lehet veszélyes

Labdarúgó NB I
12 órája

NS: Kopasz Bálint immár háromszoros vb-győztes a királyszámban! Rajtol a US Open

Kajak-kenu
22 órája

A Gyirmót elbúcsúztatta a vármegyei riválist a Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
Tegnap, 20:07

Újabb újonc játékvezető kap mérkőzést az NB I-ben

Labdarúgó NB I
Tegnap, 18:51

Zseljko Gavrics: Nem a két gólom, a remek csapatmunka döntött; A Loki Felcsúton lepte meg a Puskást

E-újság
2025.08.22. 23:37

Hét éve nem rajtolt ilyen rosszul a Diósgyőr – szombaton Nyíregyházán, nyolcezer néző előtt javítana

Labdarúgó NB I
2025.08.22. 14:52
Ezek is érdekelhetik