BL-elődöntő: egy lépés a Wembley; Lisztes: Nem kapura akartam…

L. P. I.L. P. I.
Vágólapra másolva!
2024.04.29. 23:30
null

 

A Nemzeti Sport keddi számából ajánljuk:

 

Münchenben és Dortmundban játsszák az első felvonást. A Bajnokok Ligájában állva maradó két német, egy spanyol (Real) és egy francia (PSG) csapat jövő szerdára le is zavarja az elődöntős párharcokat. Múltidézés, sajtószemle, nyilatkozatok és elemzés – címlapsztori két oldalon.

Lisztes Krisztián góllal és gólpasszal tért vissza a futballnyilvánosságba. Az MTK elleni Fradi-siker fő letéteményese ugyanakkor őszintén elmondta azt is a vasárnapi meccs után, hogy a végül a kapuba tekeredő labdáját egyáltalán nem oda szánta… Minden, amit az OTP bank Liga 30. fordulójáról tudni érdemes – két oldalon.

Terbócs István szerint Dél-Korea épp olyan lesz, mint Japán. A bolzanói divízió 1/A-s hoki-vb-ről Pozsonyi Szilárd szünnapi jelentésében leszögezi a legfontosabbat: a Japán elleni nyitó siker után Dél-Korea ellen is nyerni kell. Vb-helyzetkép egy oldalon.

És ha kedd, akkor Junior-melléklet: a magyar klubok UEFA Ifjúsági Liga-szereplésével, a kézilabda-élvonalba berobbanó Faragó Leával és a hónap utánpótlásedzőjével, a hokis Árkovics Bálinttal.

A NEMZETI SPORT NAPILAPOT DIGITÁLIS FORMÁBAN ITT OLVASHATJA!

 

Legfrissebb hírek

A Liverpool győzelmi kényszerben Frankfurtban; Kovács Patrik: Nem akartam tv-n nézni a darts-vb-t

E-újság
2025.10.21. 23:50

Népharag zúdult Gróf Dávidra; Mészáros Krisztofer két döntőben lesz érdekelt

E-újság
2025.10.20. 23:45

Gödörben a Liverpool; Újpesti pontszerzés a Fradi ellen, Varga Barnabással a kapuban

E-újság
2025.10.19. 23:58

Liverpool: vissza a győztes útra!; Tíz év után nyerne ismét derbit az Újpest

E-újság
2025.10.18. 23:58

Még 1000 nap Los Angelesig; Teófilo Cubillas-exkluzív

E-újság
2025.10.17. 23:40

A fontos és nagy gólok mestere Szoboszlai Dominik; Egyre közelebb a pótselejtezőhöz Magyarország

E-újság
2025.10.16. 23:22

Szalai Attila: Ha kell, vért izzadunk, ez jellemez minket; Bruno Fernandes: Csakis elismerően szólhatok a magyarokról

E-újság
2025.10.15. 23:55

Az Inter Miami kicsit olyan, mint David Beckham; Szélesi Zoltán az U21-es válogatottról

E-újság
2025.10.15. 00:35
Ezek is érdekelhetik