Sokkal inkább kiugrási lehetőség, mint kaland

„Azokat a fiatalokat szeretnénk megtalálni, akik nem kész játékosok, de megvan bennünk a lehetőség, hogy a nívós szakmai feltételek megteremtése mellett pozitív visszajelzéseket kapjunk tőlük – mondta Disztl László a felcsúti edzői csapat vezetője még az egynapos kiválasztók előtt. – Lássuk meg bennünk az elhivatottságot, az ambíciót, hogy ők a futballban igenis el akarnak érni valamit. Szeretnének fejlődni, továbblépni arról a szintről, ahol most tartanak."

Az UEFA-kupa-döntős Videoton kulcsembere elmondta még: a fizikai és technikai alapok szondáztatása mellett a tesztnapon sor kerül az egymás közötti, kétkapus játékra is, ami mégiscsak a futball sava-borsa. Mert igazán ott derül fény arra, ki mit tud valójában. Na nem, mintha Disztl László nem lenne szavahihető szakember, de mégiscsak az az igazi, ha az ember, jelesül az újságíró, személyes tapasztalatokat szerez a Felcsúton történtekről. Nos, jelentjük a helyszíni szemle megvolt, alább annak élményiről számolunk be.

Sportsajtó, cipőteszt, tapintható várakozás

A reggel fél nyolcra hirdetett regisztráció különösebb zökkenőktől mentes, az apró problémákra – nem érkezett meg a befizetést igazoló SMS, vagy a legutóbbi bajnokin valaki olyan sérülést szenvedett, ami befolyásolná őt a tesztnapon – gyorsan megoldást találtak. Szomorúan, dolga végezetlenül senkinek kellett hazamennie, a sérültek pedig új időpontot kaptak. A buszút gyorsan eltelt, különösen a bekészített reggeli – gyümölcs és müzlis szelet – elfogyasztásával, valamint a friss sportsajtó – Nemzeti Sport és Képes Sport – áttanulmányozásával. Futballcsapatok esetében szokatlan, jelen helyzetben viszont érhető: a buszon tapintható a csend és a feszültség. A fiatalok nem ismerték egymást és azt sem, mi vár rájuk, pedig a tét igen nagy.

És ha már a teszt tétje említtetett meg, tegyük hozzá: elég csupán néhány buszon ülőt megszólaltatni, hogy levonjuk a konzekvenciát: kivétel nélkül a kiugrás, az előrelépés reményében érkeztek. Futballistaként képzelik el a jövőjüket, de legalább adnak maguknak néhány évet, hogy kiderüljön: van-e helyük a magyar futballban profiként vagy sem? A buszon ülők közül a legtöbben kisebb magyarországi városokból vagy éppen településekről érkeztek, ahol nagyklub hiányában nincs NB-s szintű utánpótlásbázis. Csoportonként egy-egy határon túlról jövő magyart is találhatunk, amelyikük nem tudta megoldani a budapesti szállást, az már hajnali háromkor(!) úton volt.

Felcsúton az akadémia bejáratánál a rutinos szakember, a magyar futballban klub- és válogatott szinten edzőként több mint három évtizedet lehúzó Tajti József várta a tesztre érkezőket. Miközben elkísérte őket az öltözőbe, bemutatta a helyszínt és ecsetelte a rájuk váró nap programját. Az öltözőkben az előre kikészített – és emlékként hazavihető – felszerelés várta a fiatalokat, amit cipőteszt tett még színesebbé. Átvitt értelemben és szó szerint egyaránt. A Nike-kollekcióból vagy tízfajta színpompás stoplis várta az érdeklődőket, köztük a Cristiano Ronaldo vagy éppen a Fernando Torres által viselt és reklámozott legújabb modell. Sokan nem is tudtak ellenállni az egyszeri, talán soha vissza nem térő csábításnak. A megfontoltabbja azonban saját cipőjére esküdött, ha már ilyen fontos nap várt rá, ahol minden apróságnak jelentősége volt.

A bemelegítést követően a négy, tízfős csoportba bontott társaság edzőik vezetésével elindult első célállomása felé. Két csapat egymás ellen játszott a műfűves pályán – a borítás már önmagában újdonságként szolgált sokaknak –, őket ezúttal edzőként Csuhay József és Vincze István inspirálta. Aligha kell egyiküket is bemutatni, sokszoros válogatott játékosokról van szó. Előbbi alapembere volt az 1985-ös, UEFA-kupában döntős Videotonnak, utóbbi akkortájt éppen az ifi Eb-győztes együttes alapembere volt, később a Serie A-ban is megfordult.

A szokatlan talaj, az ismeretlen társak miatt nehezen indult be a játék, és a posztokat is váltogatták a pályán lévők, de aztán csak jöttek a cselek, a helyzetek, lövések, a védések, a szerelések és persze a gólok is. Még mielőtt bárhová is eljuthatnának a fiatalok a programban és a profi létben, ízelítőt kaptak arról: milyen feladat, amikor próbajátékra érkeznek egy klubhoz és ott ismeretlen közegben, ismeretlen társak között egyetlen lehetőségük van megfelelni, vagy felhívni az edző figyelmét. Legyen egyáltalán második alkalom, nemhogy szerződés...

Mint minden ilyennek, ennek a tesztmérkőzésnek is megvan a maga koreográfiája. Így azt is tanulni kell, a tanulságokat megtapasztalni, majd leszűrni. Van, aki úgy akart maradandót alkotni, hogy egyedül játszotta be a pályát és akart gólt szerezni. Megint más a biztosat választotta, nem mert bevállalni semmi olyan rizikósnak tetsző dolgot – legyen az felfutás, csel, passz, indítás vagy támadás-befejezés –, amiben ott volt a hiba lehetősége. Az „aki nem mer, az nem is nyer" örökigazság viszont ezúttal is bizonyosságot nyert.

Míg a sárgák és a pirosak egymás ellen játszottak, addig a kékekre és zöldekre a tesztpályák vártak. A Honvéd 21 évvel ezelőtti bajnoki sikerében az utolsó fordulóban, az MTK ellen lőtt duplájával döntő érdemeket szerző Szíjjártó István a szabadtérin hozta mozgásba a társaságot, méghozzá különböző szögben megdöntött palánkok, lógó és a szél által mozgásban tartott póznák között. A feladat igazán pörgős: a kapukat stilizáló, kifeszített hálókról folyamatosan jöttek vissza a labdák – a legritkább esetben ugyanoda, így a következő lövéshez mindig helyezkedni kellett –, amiket jobbal-ballal kellett visszaküldeni. A feladatokat egyedül és párban, hármasában is lehetett végezni. A póznák közötti szlalomozás végén pedig kapura lövés várt a játékosokra. Megállás pedig nincs, arra ott az ebédszünet... A feladat rendkívül összetett, hasonlóval aligha találkoztak még pályafutásuk során a tesztre érkezők. Rövidebb-hosszabb idő eltelt, amíg mindenki rákapott az ízére, de közben a másik oldalon meg fogyott az energia, ami a gyakorlás vége felé már erősen kihatott a lövések pontosságára, erejére.

Oldódik a feszültség, múlik a görcs, de jön a fáradtság és a kétely

Ez a csapat fáradtan, igaz némi tapasztalatot szerezve mehetett be a fedett csarnokba, ahol az időjárási körülményektől független, hasonlóan felépített tesztpálya várta őket. De a Tajti József, Csucsánszky Zoltán páros – utóbbit húsz éve Détári Lajos szintű tehetségként könyvelték el, de súlyos sérülései miatt soha nem derülhetett ki, mi volt benne igazából –, már időt és pulzust is mért. Az öt részre bontott tesztpályát egyedül kellett teljesíteniük a játékosoknak, de csak akkor léphettek tovább, ha hibátlanul letudták a kirótt penzumot. A póznák és különösen a megdöntött palánkok viszont nem mindenkinek „tettek" a kedvére.

A napot az ebédszünet és azt követően egyórás pihenő vágta ketté, de az energia pótlása és az izmok regenerálódása már láthatóan jólesett a hasonló intenzitású munkához nem igen szokott társaságnak. Amelyre délután ugye hasonló elfoglaltság várt, csupán ellenkező leosztásban: a két-két csapat helyszínt és így feladatot cserélt egymással.

A reggeli feszültség napközben a közösen átélt élmények hatásra oldódott, de a nap végére ismét visszaköszönt az arcokról némi bizonytalanság. Vajon megfeleltem-e? Felhívtam magamra a figyelmet? Kiadtam magamból a maximumot, és ha nem, miért? Biztos nem tudtam volna még jobban teljesíteni? Kérdés-kérdés hátán, amelyre majd csak május végén, a tesztelést követően kapnak választ az érintettek, a felcsúti szakemberek ugyanis akkorra döntik el: a 640 tesztelt játékosból ki legyen az a 34, akik megkezdik a bentlakásos tábort.

A négyszer négy napos tábor során az edzők a keretet folyamatosan tovább szűkítik, a végén 18-an maradnak, ők lesznek azok, akik Egervári Sándor irányításával – az olimpiai válogatott trénere gyakori vendég a tesztnapokon – a Ferencváros első csapatával mérkőzhetnek majd meg július 11-én, a vb-döntő napján az Albert-stadionban.