Utána az özönvíz – Bodnár Zalán jegyzete

Sok szerepet betöltött a labdarúgásban a minden mókára kapható francia (aki persze olasz). Játékosként égig érő óriás volt. Szövetségi kapitányként alig rosszabb az átlagnál. Sportvezetőként… Nos, abba nehéz belelátni innen, a Bécsi útról. 

Kezdjük a játékossal. Az értékítéletem szerint a valaha volt legjobb francia (igen, Zinédine Zidane-nál is jobb), és ott van minden idők öt legjobb futballistája között (igen, Lionel Messit és Cristiano Ronaldót is előzi a kanyarban). Eredményei is önmagukért beszélnek, az Eb-arany, a BEK-győzelem, a három Aranylabda sorozatban, az öt meccsen szerzett kilenc gól az 1984-es Eb-n – de igazán az az elbűvölő, amilyen finoman bánt a labdával. Mintha simogatta volna. Álszerénységgel nem vádolható. „Az nem úgy van ám, hogy én a világ legjobb játékosának tartom magam. Tényleg én voltam a világ legjobbja!” – mondta 2010-ben egy interjúban. Ezt ugyan vitatnám, de arról szerintem meg tudnám győzni egy palack vörösbor mellett, hogy egyezzünk ki a top 5-ben.

Edzői munkásságára sok mondatot nem érdemes pazarolni, az 1990-es vb-re nem tudta kivezetni az Éric Cantona vagy az egy évvel későbbi aranylabdás, Jean-Pierre Papin nevével is fémjelzett francia válogatottat, majd az 1992-es Eb-ről csoportharmadikként estek ki, több edzői felkérést nem is vállalt el.

Na és akkor a sportvezető…  Az 1998-as franciaországi vb szervezőbizottságának elnökeként szerintem remek munkát végzett, az a torna minden szempontból rendben volt. Hogy közben a saját zsebébe is csúsztatott volna valami aprót? Hogy tényleg belenyúltak úgy a sorsolásba, hogy csoportgyőzelem esetén a franciák és a brazilok ne találkozhassanak egymással a döntőig? Mondanak ezt is, azt is. 
UEFA-elnökként eléggé cinikus volt a mosolya, amikor a 2012-es Eb-rendező kihirdetésekor Ukrajna és Lengyelország nevét húzta ki a borítékból, Szurkiszékkal mintha összekacsintott volna. El lehet képzelni, hogy meglegyintette a korrupció szele. Amikor 2015-ben FIFA-elnök akart lenni, nekiálltak kicsinálni, megvádolták, lemondatták, meghurcolták, eltiltották – hogy 2025-ben aztán minden vádpont alól felmentsék. 

Nem szerettem nagyon UEFA-elnökként, úgy véltem akkor, túlságosan szabad utat enged a „modern futball” minden rémisztő, a sportági hagyományokat semmibe vevő jelenségének. Ma már inkább az ellenkezőjét gondolom, lehet, hogy Sepp Blatter FIFA-elnökkel együtt inkább az utolsó futballromantikus csúcsvezető volt, aki amolyan gátként próbált megmenteni még valamit a régiből.

Mert – hogy egy honfitársától, XV. Lajos királytól idézzünk – utána az özönvíz.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!