Klub-vb: új edzővel mentené meg az idényét az Inter

FC INTERNAZIONALE

Kármentésre készülnek a milánóiak a klubvilágbajnokságon, az idényük ugyanis nem sikerült úgy, ahogy azt elképzelték. A nemrégiben még Simone Inzaghi irányította 20-szoros olasz bajnokcsapat trófea nélkül maradt a 2024–2025-ös évadban: a bajnokságban a Napoli előzte meg, az Olasz Kupa elődöntőjében a városi rivális AC Milan ejtette ki őket 4–1-es összesítéssel; a Bajnokok Ligájában pedig hiába búcsúztatták a Bayern Münchent és az FC Barcelonát, a döntőben a Paris Saint-Germaintől kapott 5–0-s pofon jó ideig sajogni fog még az Interért szorítóknak. Talán ezért, talán azért, mert rendkívül kecsegtető ajánlatot kapott az Al-Hilaltól, Inzaghi távozott a posztjáról, helyét egy gyakorlatilag „nullkilométeres” edző, a klub egykori játékosa és utánpótlástrénere, a román Cristian Chivu foglalta el, aki az Inter futballistájaként egy Bajnokok Ligája-, három bajnoki és két Olasz Kupa-címmel büszkélkedhet, s azt az érzést is ismeri, milyen a klubvilágbajnoki trófeát magasba emelni, 2010-ben ugyanis ezt is megtehette. Más kérdés, hogy a Serie A-s edzőként mindössze 13 meccses vezetőedzői tapasztalata van, ennyiszer ült ugyanis a 16. helyen végző Parma kispadján...

Az idei klubvilágbajnokságra az UEFA négyéves ranglistájának harmadik helyezettjeként kvalifikált milánói csapat 2010-ben a dél-koreai Szongnam Ilva ellen az elődöntőben kapcsolódott be a torna küzdelmeibe, s Dejan Sztankovics, Javier Zanetti és Diego Milito góljával 3–0-ra nyert. A fináléban ugyanilyen különbséggel győzték le az óriási meglepetésre döntőbe jutó kongói TP Mazembét, a gólokat Goran Pandev, Samuel Eto'o és Jonathan Biabiany szerezte. Az Inter a hatvanas években kétszer is volt a földkerekség „vitathatatlan bajnoka”: 1964-ben az argentin Independientét az idegenbeli 1–0-s vereség és az otthoni 2–0-s siker után a Madridban rendezett harmadik mérkőzésen győzte le 1–0-ra, egy évvel később megismétlődött a párharc, itt viszont már két meccsen eldőlt: az avellanedai 0–0 után Milánóban Sandro Mazzola duplájával és Joaquín Peiró góljával 3–0-ra nyertek, s másodszor is övék lett a trófea.

Az Inter kerete egyébként rendkívül erős, így a klubvilágbajnoki cím elnyerésére most is megvan az esély, ráadásul Chivunak aligha lehetne jobb belépője egy vb-aranynál...

RIVER PLATE

A „milliomosok” becenévre hallgató Buenos Aires-i klub – a nevet onnan kapták, hogy megvették a kor egyik legdrágább játékosát, Bernabé Ferreyrát, és aranyban fizettek érte – odahaza a már bemutatott Boca Juniors ellenpontja, legnagyobb ősi riválisa. Egyvalamiben azonban nagyon is hasonlít egymásra a két egyesület, ez pedig az eredményesség. A River hazájában többek között 37 bajnoki címet, 3 argentin kupát és 3 szuperkupát nyert, a dél-amerikai szubkontinensen pedig négyszer emelhette magasba a Libertadores-kupa-, egyszer a Copa Sudamericana- és háromszor a szuperkupa (Recopa Sudamericana)-trófeát. A földrészközi küzdelmekben sem rutintalan a River, amely 1986-ban az megnyerte az Interkontinentális Kupát, amelynek tokiói döntőjében az uruguayi Antonio Alzamendi góljával győzött a bukaresti Steaua ellen.

A legutóbbi négy Libertadores-kupát nyerő négy brazil csapat után a legjobb négyéves dél-amerikai együtthatóval bekerült River kétszer a klubvilágbajnokágon is járt már: 2015 decemberében a Sanfrecce Hirosima 1–0-s elődöntőbeli legyőzése után az FC Barcelonával találkozott az argentin csapat, és 3–0-s vereséget szenvedett – az első gólt honfitársuk, bizonyos Lionel Messi szerezte... A 2018-as tornán sem tudtak nyerni, sőt a finálé sem lett meg, miután az emírségekbeli Al-Ain tizenegyesekkel meglepetésre kiejtette őket az elődöntőben. A harmadik helyet aztán behúzták Alfredo Di Stéfano, Omar Sívori, Ubaldo Fillol, Daniel Passarella és Enzo Francescoli kései utódai, akik Gonzalo Martínez duplájával, valamint Bruno Zuculini és Rafael Borré góljával 4–0-val álltak bosszút – a japán Kasima Antlersen. A harmadik hely akkor nagy csalódást jelentett a dél-amerikaiaknak, most kifejezetten nagy bravúrnak számítana, ám a négy világbajnokkal: Franco Armanival, Gonzalo Montiellel, Germán Pezzellával és Marcos Acunával, valamint a 17 éves új csodagyerekkel, Franco Mastantuonóval felálló csapattól a csoportból való továbbjutást alighanem kötelezőnek veszik a La Plata folyó partján...

CF MONTERREY

A mexikói bajnoki címet egyszer és a mexikói kupát kétszer – emellett egy bajnoki és egy kupa-aperturát, valamint három bajnoki clausurát is besöpörtek a Nuevo León-iak – megnyerő Monterrey igazi vadászterülete a CONCACAF Bajnokok Ligája, amelyet már öt ízben hódított el a jelenleg a spanyol Domenec Torrent irányította alakulat. A monterreyiek legutóbbi, 2021-es sikerüknek köszönhetik a kvalifikációt az idei klubvilágbajnokságra, a döntőbe az egyenes kiesésben a haiti Arcahaie, a kanadai Toronto FC és a hazai rivális Cruz Azul testén át jutottak be, a fináléban pedig az ugyancsak mexikói Club Américát győzték le az argentin születésű, de mexikói válogatott Rogelio Funes Mori góljával.

Bár a Monterreyben a balbekk Gerardo Arteaga, a jobbhátvéd Jordi Cortizo, a középső védő Victor Guzmán, a középcsatár Germán Berterame és a védekező középpályás Fidel Ambríz személyében öt jelenlegi mexikói válogatott játékos található, a legnagyobb nevek nem ők, hanem a 39 éves Real Madrid-ikon, Sergio Ramos, aki a téli átigazolási időszakban érkezett. Rajta kívül is találunk még ismert labdarúgókat, jelen idő szerint a keret tagja ugyanis a 48-szoros mexikói válogatott, korábban Európában is évekig szolgáló Carlos Salcedo, a csapatkapitány, az „El Tri” (a mexikói válogatott beceneve – a szerk.) mezét 132-szer viselő védő, Héctor Moreno, de a spanyol Óliver Torrest és Sergio Canalest, valamint a két argentint, a Sevillával Európa-liga-győztes Lucas Ocampost és Boca Juniors korábbi kapusát, Esteban Andradát sem kell bemutatnunk futball szerelmeseinek. Tapasztalatból tehát nincs hiány, a mexikóiak minden bizonnyal hatalmas csatát vívnak a Riverrel a csoport második helyéért.

URAVA RED DIAMONDS

A japánok egyenes ágon, az ázsiai Bajnokok Ligája 2022–2023-as kiírásának győzteseként jutottak ki a klubvilágbajnokságra. A kétmeccses döntőben a szaúdi Al-Hilallal mérkőztek meg: az első, rijádi találkozón Koroki Sinzo góljával 1–1-es döntetlent értek el, a másodikon, Szaitamában André Carillo volt részükről eredményes, ami elegendőnek is bizonyult, mert a perui gólja 1–0-s győzelmet és BL-trófeát jelentett nekik. A Red Diamondsnak egyébként ez lesz a negyedik szereplése klub-vb-n: 2007-ben a Milan elleni 1–0-s vereség után a harmadik helyért a tunéziai Étoile du Sahelt győzték le tizenegyesekkel, 2017-ben a negyeddöntőben elvéreztek az arab emírségekbeli Al-Dzsazírával szemben, 2023-ban a negyeddöntőben ugyan 1–0-ra megverték a mexikói Leónt, de az elődöntőben 3–0-ra kikaptak a Manchester Citytől, a „kisdöntőben” pedig az egyiptomi Al-Ahli jobbnak bizonyult náluk.

A klub többek között eddig háromszor nyerte meg az ázsiai Bajnokok Ligáját, a J1 League-ben egyszeres, korábban négyszeres japán bajnok, nyolcszor nyert Japán Kupát, összesen ötször szuperkupát, négyszer ligakupát, úgyhogy a trófeás vitrin Szaitamában sem tátong az ürességtől. A klubvilágbajnokság rendszerének átszervezése után az összesen 20 millió eurós keretértékű Red Diamondstól sem várhatunk csodákat, de amint azt a korábbi eredményeik is mutatják, a Monterreynek és talán még a Rivernek is okozhatnak gondokat.

KLUBVILÁGBAJNOKSÁG, EGYESÜLT ÁLLAMOK
CSOPORTKÖR, 1. FORDULÓ
E-CSOPORT
Június 17., Seattle, Lumen Field
River Plate (argentin)–Urava Red Diamonds (japán)
Június 17., Pasadena, Rose Bowl
Monterrey (mexikói)–Internazionale (olasz)
Június 21., Seattle, Lumen Field
Internazionale (olasz)–Urava Red Diamonds (japán)
Június 21., Pasadena, Rose Bowl
River Plate (argentin)–Monterrey (mexikói)
Június 25., Seattle, Lumen Field
Internazionale (olasz)–River Plate (argentin)
Június 25., Pasadena, Rose Bowl
Urava Red Diamonds (japán)–Monterrey (mexikói)