Idén meglesz a végső siker? Kanada egy hatossal nyitott az Arany-kupában

R. D. P.R. D. P.
Vágólapra másolva!
2025.06.18. 09:31
null
Niko Sigur (balra) kezdte meg a gólgyártást (Fotó: Getty Images)
A kanadai labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Jesse Marsch az Arany-kupa előtt kijelentette, hogy a trófea megszerzése a csapat célja. A csoportkör első fordulója alapján nem véletlenül, hiszen 6–0 lett a vége Honduras ellen...

A magyar idő szerint szerda hajnalban rendezett összecsapáson a kanadai válogatott már az első félidőben kétgólos előnyre tett szert, Honduras pedig a fordulást követően sem mutatott javulást. Sőt, a Villarreal középpályása, Tajon Buchanan a duplájával végleg eldöntötte a három pont sorsát.

A házigazda Kanada a hajrában sem állt le, végül az ötödik és hatodik gólját is megszerezte Jesse Marsch csapata, amelynek csoportelsősége nem igazán foroghat veszélyben. Pláne annak tudatában, hogy Curacao és El Salvador gól nélküli döntetlent játszott egymással.

Az Egyesült Államokban és Kanadában szombaton megkezdődött és július 6-ig tartó, a klub-vb-hez hasonlóan világbajnoki teszteseménynek tekinthető tornán 16 csapat vesz részt: 15 válogatott a CONCACAF-térségből, egy pedig, Szaúd-Arábia, meghívott vendégként.

A négy négyes csoportban körmérkőzést rendeznek, minden kvartettből az első és a második helyezett jut be a negyeddöntővel kezdődő kieséses szakaszba.

18. ARANY-KUPA, EGYESÜLT ÁLLAMOK, KANADA
CSOPORTMÉRKŐZÉSEK
B-CSOPORT, 1. FORDULÓ
Curacao–El Salvador 0–0
Kanada–Honduras 6–0 (Sigur 27., Oluwaseyi 45+2., Buchanan 48., 65., P. David 75., N. Saliba 90.)

Legfrissebb hírek

Nem sokon múlt az élete, újra futballpályán a londoni közönségkedvenc

Minden más foci
Tegnap, 10:43

Négy–null a 22. percben – elsöprően kezdte az Arany-kupát a legutóbbi ezüstérmes

Minden más foci
Tegnap, 7:40

Arany-kupa: a PSV légiósa az első válogatott góljait szerezte, az Egyesült Államok kiütötte ellenfelét

Minden más foci
2025.06.16. 07:49

Párizs 2024: pontlevonás a kanadai női labdarúgó-válogatottól és eltiltás a szövetségi kapitánynak

Párizs 2024
2024.07.27. 20:08

Nehezen indult be a Koeman-féle gépezet, de a hollandok így is kitömték a sokat hibázó kanadaiakat

Foci Eb 2024
2024.06.06. 22:53

Szoboszlai volt edzőjét kinevezték szövetségi kapitánynak

Minden más foci
2024.05.14. 10:48

Mourinho és Lampard nem vállalta, MU-ikon lehet a kanadai kapitány

Minden más foci
2024.04.25. 14:35

Szoboszlai Dominik: Feltettem a kérdést magamnak, szükségem van erre?

Angol labdarúgás
2023.11.22. 20:35
Ezek is érdekelhetik