Feledhetetlen bravúr: hatvan éve lett VVK-győztes a Ferencváros!

A dicsőséges eredmények sorában előkelő helyet foglal el a Ferencváros 1965-ös Vásárvárosok Kupája-győzelme. A történetet kezdjük a legtöbbet feszegetett kérdéssel: miért rendeztek csupán egy mérkőzést a VVK-döntőben az oda-vissza vágós rendszer helyett? A Ferencváros már lekötött egy túrát júliusra az Egyesült Államokba, amelyről nem akart lemondani, ráadásul június 27-én magyar–olasz meccset rendeztek a Népstadionban. A portya miatt az FTC feladta a pályaválasztói jogát, így csupán a torinói találkozó döntött a Vásárvárosok Kupája (VVK) sorsáról. A terminushiány miatt összeülő kupabizottság arról is határozott, döntetlen esetén kétszer tizenöt perc hosszabbítás következik, ha az sem hoz döntést, mindkét együttest győztesnek nyilvánítják, fél évig a Juve, fél évig a Fradi őrzi a kupát (akkoriban még szó sem volt tizenegyesekről). Miután a felek megállapodtak, az FTC elnöke, Végh Aladár állítólag kijelentette: „Uraim, igyekszünk majd úgy játszani, hogy önöknek a lehető legkevesebb gondot okozzuk.”      

Miután a Ferencváros az elődöntőben harmadik találkozón 2:1-es győzelemmel jutott túl a Manchester Uniteden, Matt Busby, az angolok menedzsere a fináléról többek között ezt mondta: „(…) úgy vélem, a Ferencváros nem vállalkozik lehetetlen feladatra, ha le akarja győzni a Juventust, de csak ha úgy játszik, mint június hatodikán! (…) Az esélyek közel egyenlőek és a Juventus nem legyőzhetetlen. Egy kiváló formában játszó Ferencváros (…) ellensúlyozni tudja az idegen pálya hátrányait.”     

Az MU elleni sikert követően négy nappal (június 20.) hideg zuhany érte a Fradit, 4:2-re kikapott az MTK-tól. Más kérdés, hogy a Népstadionban Galambos Antal és Perecsi Tibor alkotta a fedezetpárt, a Stadio Comunale gyepére viszont Juhász István és Orosz Pál futott ki. Az örökrangadón elszenvedett vereség után Mészáros József edző nem véletlenül jegyezte meg: „Tartalékgárdánkat tovább kell fejleszteni, mert nemcsak sérülések tizedelhetik meg az első csapat tagjait, hanem a fokozottabb igénybevétel miatt kényszerű cserékre is szükség van.”     

Ezt követően nyert Torinóban a Fradi, majd a hónap utolsó napján az Üllői úton fogadta a Kőbányai Sörgyár együttesét (6:2), a meccs előtt Mátrai Sándor csapatkapitány a kupával együtt futott ki a pályára, illetve két trófeával, mert az előző évi győztes Zaragoza is felajánlott egyet. Felvetődhet a kérdés, miért volt fontos a Sörgyár elleni találkozó... Nem ezzel volt gond, hanem azzal, hogy a már említett amerikai portyán júliusban a zöld-fehérekre hét találkozó várt…

Az egymeccses döntővel kapcsolatban Mészáros József edző hangoztatta, nemcsak a redőnyt kell lehúzni hátul, hanem elöl gólt is lőni, míg a szaklap így vonta meg az 1:0-s bravúros siker mérlegét: „Bebizonyította a Ferencváros, hogy az átlagosnál magasabb terhelésű edzések eredményeképpen a sorozatmérkőzések ellenére is képes volt arra, hogy legyőzze a nehézségeket, a számára szokatlan fülledt meleget, az idegen környezetet. A Ferencváros küldetése tehát teljes sikerrel járt, elismerést, megbecsülést szerzett nemcsak saját magának, hanem a megújhodó magyar futballnak is.”      

Az egyéni értékelésben ez állt: „Mátrai volt a védelem oszlopa, úgyszólván hiba nélkül játszott. A szélső hátvédek is derekasan küzdöttek, főleg Horváth. Juhász rengeteget dolgozott. Albert taktikai feladatának megfelelt, viszont többször hibázott a kapu előtt. Rákosi ezúttal is motorja volt a Ferencvárosnak. Fenyvesi dr. elsősorban góljáért érdemel dicséretet.”

Albert Flórián egyik kihagyott lehetősége után a nézőtéren helyet foglaló korábbi Juve-csatár, a walesi John Charles meg is jegyezte: „Életemben nem hagytam ki ilyen nagy helyzetet!” Mészáros József lelkendezett: „Forró légkörű mérkőzést vívtunk. A fiúk lelkesen, odaadóan küzdöttek, átérezték, hogy nemcsak a Ferencvárost, hanem az egész magyar labdarúgást képviselik. Végtelenül örülök a sikernek, azt hiszem, győzelmünk jogosságát senki sem vitathatja.”     

Fenyvesi Máté így fogalmazott: „Számomra az a legnagyobb öröm, hogy dicsőséget szereztünk a magyar labdarúgásnak. Úgy látszik, most jó sorozatban vagyok. Gólt fejeltem az osztrákoknak és most is!”

Az alacsony termetű balszélső fejesével a bécsi Práterben Magyarország gyakorlatilag kijutott az 1966-os angliai vb-re, a gólszerző a nyolcvanadik születésnapján így elevenítette fel a Torinóban történteket lapunkban: „Albert Flórit végig fellökdösték, így nem ért oda a labdákra. Kifigyeltem, hogy a beadások mögötte leesnek, mert a bekkek csak Flórira figyeltek. Egy ilyen alkalommal csukafejessel bedobtam magam. Szegény Albert nem is látta, hogy gól lett, pattant fel a földről, ment volna reklamálni, de Rákosi Gyuszi rászólt, »várjál, a Fenyő befejelte«. Flóri csak annyit mondott, »na, akkor mehetnek kezdeni.«”     

Érdemes idézni az olasz lapvéleményeket is, a La Stampa szerint „A Juventus technikában nem tudta felvenni a versenyt a Ferencvárossal. A végén kiütközött a fáradtság a Juventus csapatán.”     

Az Il Giorno így írt: „A zöld-fehérek által diktált iramot a Juventus nem bírta átvenni. A 32 éves Mátrai óriássá nőtt ezen a mérkőzésen! A Ferencváros két középcsatáros játékának köszönheti győzelmét. Nehezen »emésztette« meg a közönség a vereséget, a 0:1-et részben annak tulajdonította, hogy Sívori nem volt a csapatban.”   

A L’Unita tömören fogalmazott: „Nagyszerű fegyvertény volt a Ferencváros győzelme.”     

A mieink két középcsatáros játéka azt jelentette, hogy Albert Flórián és Varga Zoltán remekül változtatta a helyét, a torinói védőknek szinte fogalmuk se volt, egy-egy támadásnál melyikük a center. S hogy a Juvéban Omar Sívori miért nem játszott? Nos, a harmincadik évében járó aranylabdás (1961) csatár kondíciója hagyott kívánnivalót maga után, Heriberto Herrera ezért mellőzte.

A Képes Sportban Mátrai Sándor és Sir Stanley Rous, a FIFA elnöke is megszólalt, és a másodvirágzását élő középhátvéd ezt mondta a sorozatról: „Sok külföldi csapat ellen játszottam a legutóbbi időkben. Szorongva vártam a soron következő kilencven perceket, mert olyan játékosokkal kellett megmérkőznöm, akiket a világklasszisok között tartanak nyilván. Aztán úgy esett, hogy legtöbbjük valahogyan nem igazolta hírnevét. Charlton kivétel volt, mindhárom meccsen jól futballozott. De például… Különben nem akarok neveket említeni, miért sértenék meg bárkit is. A lényeg, hogy túlzottan tulajdonképpen senkit sem szabad tisztelni a pályán. Csak éppen annyit szeretnék leszögezni, hogy a hírek néha túloznak.”     

Maradjunk annyiban, a 32 éves centerhalf udvarias, hogy nem említ neveket, mert az MU-ban Denis Law és George Best is játszott, a Juvéban a spanyol Luis del Sol vagy éppen a francia Néstor Combin is ellenfele volt… A nemzetközi szövetség első emberének tetszett a döntő, Sir Stanley Rous rögtön Varga Zoltánról kérdezett: „Ki ez a Varga? Mióta játszik?” A válasz után ennyit mondott: „Fiatal játékost rég láttam ilyen okosan futballozni.”     

Mivel júniusban a VVK-döntő és a 2:1-re megnyert válogatott találkozó mellett a Közép-európai Kupában (KK) is magyar–olasz párharc alakult ki, amelyben a Vasas a Fiorentinát győzte le 1:0-ra, sportlapunk elődje leszögezte, jó úton járunk. Tegyük hozzá, úgy, hogy a válogatottban Mészöly Kálmán, Farkas János és Ihász Kálmán nem lépett pályára, Baróti Lajos pihentette őket…

Ami kétségtelen tény volt: tényleg jó úton járt a futballunk. 

A Juventus egyik meghatározó játékosa volt Giancarlo Bercellino, aki lapunknak beszélt a VVK-döntőről. Sikerült elérnünk telefonon a Vásárvárosok Kupája 1965-ös döntőjében szereplő Juventus egyik alapemberét, Giancarlo Bercellinót. Az Albert Flóriánhoz hasonlóan 1941 őszén született hátvéd 1961 és 1969 között erősítette a torinói csapatot, 154 bajnoki mérkőzésen tíz gólt szerzett, hat alkalommal az olasz válogatottban is pályára lépett. Tagja volt az 1968-as Európa-bajnok olasz nemzeti együttesnek, a tornán a Szovjetunió elleni elődöntőn kapott szerepet, a párharcot 0:0-s végeredmény után pénzfeldobással „nyerte meg” Olaszország. Játszott a magyar válogatott ellen is, igaz, nem olasz, hanem klubszínekben: ma már nehéz elképzelni, de 1965. augusztus 20-án Magyarország–Juventus mérkőzésnek és Albert Flórián gólja révén 1:0-s hazai sikernek lehetett szemtanúja a Népstadion hetvenezer nézője. Ezúttal azonban telefonhívásunk apropója egy két hónappal korábbi találkozó, a VVK 1965. június 23-án rendezett torinói döntője volt. Az olasz kollégáktól kapott telefonszámon kedves hölgy jelentkezett, alighanem Bercellino úr felesége, aki a magyar sportlap érdeklődését megköszönve készségesen átadta a készüléket a mellette ülő interjúalanynak. Ha szellemi frissessége nyolcvanhárom éves korára talán meg is kopott kissé, emlékei között kutatva az olasz labdarúgónak felderengett a Ferencváros elleni mérkőzés néhány részlete, kevés szóval és vontatottan, de szívesen beszélt a hatvan éve történtekről. „Albert… Az ő nevét nem felejtem, tisztelője voltam akkor is, aznap is többször meggyűlt a bajom vele. Fenyvesi, a magyarok gólszerzője szintén megmaradt emlékeimben. A Ferencváros rendkívül erős csapat volt, és azt kell mondanom, a torinói mérkőzésen teljességgel rászolgált a győzelemre. Ismertem az ellenfelet személyesen, három évvel korábban, a Közép-európai Kupában játszottunk ellene a Juventusszal, Budapesten 1:0-ra nyertünk, Torinóban 1:1-es döntetlen lett a vége. Ha már a magyarok elleni mérkőzésekről beszélünk, hadd hozzam szóba az 1962-es BEK-párharcot. A Real Madrid volt az ellenfelünk a negyeddöntőben, egyszer a spanyolok nyertek, egyszer mi, a harmadik találkozón buktunk el 3:1-re. Túlzás nélkül mondhatom, megtiszteltetés volt Puskás Ferenc ellen játszani, minden idők egyik legjobb játékosának tartom. A mi Juventusunk is erős csapatnak számított azokban az években, 1965-ben megnyertük az Olasz Kupát, két évre rá az olasz bajnokságot.”      Érdekesség, hogy a korszakban a Juventusban szerepelt Bercellino II néven Giancarlo Bercellino öccse, a csatár Silvino Bercellino is, ám éppen a Ferencváros elleni VVK-ütközet idején átmenetileg a Potenzában játszott. Korabeli olasz sajtóforrásokat böngészve megtaláltuk a La Gazzetta dello Sport tudósítását a kupadöntőről, a szerző Angelo Rovelli, aki 1985-ben Il romanzo degli stranieri  (A külföldiek regénye) címmel könyvet publikált a Serie A-ban megforduló, akkoriban éppen a francia Michel Platini nevével fémjelzett légiósokról. S hogy mit olvashattak tőle a neves olasz sportlap 1965. június 24-i számában? „Fenyvesi látványos góljával a Ferencváros nyerte meg a Vásárvárosok Kupája döntőjét. Az eredmény megkérdőjelezhetetlen, bármily fájó ez a Juventusnak, amely a csalódott torinói szurkolók füttyétől kísérve hagyta el a pályát. Ezzel szemben a Ferencvárost éltette a közönség, az együttes a csapatkapitány Mátrai vezetésével a kupával tiszteletkört futott a tribünök előtt. Mindez azt jelenti, hogy a Juventus drukkereiben szemernyi kétség sem maradt afelől, hogy a jobb csapat nyert, és ezt kár is lenne tagadni.”       CS. P.

A Ferencváros VVK-sikerét gyakran felelevenítették lapunknak adott interjúikban a hajdani ragyogó FTC-játékosok – most az archívum segítségével felidézzük, anno miként emlékezett a Juventus elleni mérkőzésre három főszereplő, Rákosi Gyula, Karába János és Horváth László. „Úgy voltunk vele, már az is nagyon szép teljesítmény, hogy idáig eljutottunk. Roppant fárasztó idény végén következett a Juventus elleni döntő, de ha már ott voltunk, persze hogy megpróbáltuk megnyerni. Büszke vagyok rá, hogy tagja lehettem az egyetlen európai kupát nyerő magyar csapatnak, a Fradinak. Igaz, az is érdekes sztori, hogy nekünk miért kellett egy meccset vívnunk idegenben, Torinóban a Juventus ellen. Amikor bekerültünk a döntőbe, az állami sportvezetőség eldöntötte, hogy fogytán a valuta, ezért mi csak szépen játsszunk Olaszországban, azért majd fizetnek az államkasszába. Magyarán feláldozták keményvalutáért a mi kupagyőzelmünket. Mindenkit megleptünk, hogy Fenyvesi Máté góljával mi nyertünk a Juventusszal szemben” – Rákosi Gyula, a Ferencváros korábbi csatára „A Manchester United elleni VVK-elődöntőben szerzett gólom? Varga Zoli hozta fel a labdát, majd amikor már túl volt a felezővonalon, bepasszolta nekem, én pedig középre húztam vele, aztán amikor harminc méterre voltam a kaputól, úgy döntöttem, ellövöm. Éreztem, ha kapura megy, gól lesz, és szerencsére így is történt. Az ellenfél kapusa, Patrick Dunne évekkel később bevallotta, farkasvakságban szenved, szürkületben rosszul lát. A magasan meglőtt labdámat szemmel követve a fénybe nézett, ami után nem látott rendesen. A gól utáni első pillanatokban azt sem érzékelte, hogy a hálóban van a labda” – Karába János, a Ferencváros korábbi szélsője „A nemzetközi kupameccseken a negyeddöntőtől volt stabil helyem az együttesben. Először Dalnoki Jenő helyére kerültem a csapatba, addig ő volt az első számú balhátvéd. Az a sejtésem, hogy Jenő és Mészáros József összekülönbözhettek valamin. Dalnoki nemigen válogatta meg a szavait, s az edző ezt nehezményezte. Ott laktam a pálya mellett, éppen a Springer-szobornál álltam, amikor jött a tréner azzal: »Api, készülj, Győrben te játszol Jenő helyett!« A VVK-negyeddöntőben a bilbaói találkozó spanyol szokás szerint későn kezdődött, mondtam Mészáros Dodónak, hogy én olyankor már aludni szoktam. Azt válaszolta: »Hát most nem kellene!« A visszavágón Dalnoki lett a bal oldali védő, nekem balfedezetként az ellenfél egyik csatárának semlegesítése volt a feladatom követő emberfogással. Továbbjutottunk, az elődöntőben a Manchester Unitedet, a döntőben a Juventust győztük le, ráadásul játszottam a fináléban. A VVK-siker kiemelkedik a pályafutásomból” – Horváth László, a Ferencváros korábbi hátvédje

VVK-DÖNTŐ (1965. június 23.)
FERENCVÁROS–JUVENTUS (olasz) 1:0 (0:0)
 Torino, Stadio Comunale, 40 000 néző.  Vezette: Gottfried Dienst (svájci)
 FERENCVÁROS: Géczi – Novák, Mátrai, Horváth – Juhász, Orosz – Karába, Varga, Albert, Rákosi, Fenyvesi  Vezetőedző: Mészáros József
 JUVENTUS: Anzolin – Gori, Castano, Sarti – Bercellino, Leoncini – Stacchini, Del Sol, Combin, Mazzia, Menichelli Vezetőedző: Heriberto Herrera
 Gólszerző: Fenyvesi (74.)