A napokban várható döntés a DAC Konferencialiga-indulásáról

DUDUCZ TIBORDUDUCZ TIBOR
• Dunaszerdahely
Vágólapra másolva!
2025.06.22. 14:30
null
Jan Van Daele (Fotó: DAC)
A héten a Konferencialiga sorsolásán ugyan ellenfelet kapott a DAC, azonban jelenleg még nem biztos, hogy a felvidéki csapat indulásának zöld utat ad az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA).

„A DAC vezetősége hetek óta egyeztet az UEFA-val az európai kupaszereplés kapcsán. A többklubos tulajdonlási szabályok miatt jelenleg jogi eljárás zajlik, mely nemcsak a DAC-ot, hanem például az angol FA-kupa győztesét, a Crystal Palace-t is érinti. A végleges döntés az elkövetkező napokban várható. Bízunk benne, hogy elindulhatunk a nemzetközi porondon, az örmény vagy a fehérorosz ellenféllel szemben” – nyilatkozta a DAC honlapján Jan Van Daele, a sárga-kékek ügyvezető igazgatója.

Felmerült, hogy az ETO FC Győr indulása is veszélyben van. Amennyiben az UEFA esetleg arra jutna, hogy szabálytalan lenne a két klub indulása a Konferencialigában, úgy a DAC-ot zárná ki a sorozatból, mivel a Niké Liga koefficiense alacsonyabb, mint az NB I-é. Így a győriek indulása az európai porondon biztosra vehető.

Jan Van Daele további információkat árult el a játékoskeretről: „A klub tárgyalásokat folytat Ammar Ramadan (a tavaszi szezon legjobb góllövője volt a Niké Ligában) és Viktor Djukanovics szerződéshosszabbításáról. Fortune Bassey visszatért a Ferencvároshoz, míg Bartol Barisic és Romaric Yapi új klubot kereshetnek. Kiemelt cél, hogy a mag együtt maradjon és tovább erősítsük a keretet. Új igazolás a szlovén Klemen Nemanic, aki a Celjével bajnoki címet és kupagyőzelmet is ünnepelt, valamint csapatával bejutott a Konferencialiga negyeddöntőjébe. Klemen a múltban játszott Csíkszeredán, ami nagyon fontos, mivel magyar környezetben szerepelt és elmondása szerint nagyon jól érezte magát Erdélyben. Igyekszünk minél előbb kialakítani a keretet, a jövő héten további két játékos érkezését is bejelentjük” – zárta mondandóját Van Daele.

 

Legfrissebb hírek

A Rijeka nyerte meg a felhőszakadás miatt félbeszakadt Kl-meccset

Európa-konferencialiga
8 órája

Kl: Baráth Péterék ikszeltek; félbeszakadt a Sparta Praha meccse Rijekában

Európa-konferencialiga
2025.10.23. 23:09

Bolláék egy hármast kaptak a Fiorentinától; az AEK hazai pályán egy hatost gurított a Kl-ben

Európa-konferencialiga
2025.10.23. 21:07

Redzic Damir ismét villogott – irány a bosnyák válogatott?

Minden más foci
2025.10.20. 11:59

A futballt gólra játsszák: hiába a DAC öt kapufája, a Zsolnáé lett a három pont

Minden más foci
2025.10.19. 20:10

Futsal: a magyarokat is megbüntette az UEFA a románok miatt félbeszakadt meccsért

Magyar válogatott
2025.10.18. 09:35

Nikolics az UEFA-diplomáról: Magabiztos lettem, bátran bemutatom a víziómat

Magyar válogatott
2025.10.17. 10:29

Szalai Ádám és Nikolics Nemanja átvette UEFA-diplomáját

Magyar válogatott
2025.10.16. 19:59
Ezek is érdekelhetik