Elindult a jegyértékesítés az NL négyes döntőjének mérkőzéseire

Vágólapra másolva!
2025.04.15. 15:34
null
Megkezdődött a Nemzetek Ligája jegyértékesítése (Fotó: Getty Images)
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) kedden elindította a jegyértékesítést a Nemzetek Ligája négyes döntőjére.

Első körben a négy résztvevő válogatott drukkerei juthatnak belépőhöz, a legolcsóbbak 30 euróba (körülbelül 12 000 forint) kerülnek. Ezeket a jegyeket az érintett országok nemzetközi szövetségén keresztül lehet megvásárolni. Ezt követően, várhatóan még április második felében kezdődik a nemzetközi jegyértékesítés. 

A június 4-i, müncheni Németország–Portugália elődöntőre a második kategóriás jegyek 75 euróba, az első kategóriások pedig 150 euróba kerülnek. Az egy nappal később, Stuttgartban sorra kerülő Spanyolország–Franciaország találkozóra a drágább jegyek 60 és 100 euróért vásárolhatók meg. A helyosztókat 8-án rendezik, a bronzmérkőzést Stuttgartban, a döntőt Münchenben. Mindkét helyszínen ugyanazok a jegyárak, mint az ottani elődöntő esetében. 

Az UEFA a hivatalos honlapján közölte, hogy a rendelkezésre álló jegyek 90 százalékát értékesítik a szurkolók között.

 

Legfrissebb hírek

Wirtz szabadrúgásgólt lőtt, a németek javítottak a pozsonyi botlás után

Foci vb 2026
4 órája

Belga játékvezető dirigál a magyar–portugál vb-selejtezőn

Magyar válogatott
17 órája

Ronaldo és Joao Félix is duplázott, Portugália könnyedén nyert Örményországban

Foci vb 2026
2025.09.06. 17:53

Csaknem 40 év után a papírforma ismét a magyar válogatott második helyét vizionálja a vb-selejtezőben

Magyar válogatott
2025.09.06. 12:46

Olise és Mbappé volt a franciák nyerőembere Ukrajna ellen, Izland kiütötte Azerbajdzsánt

Foci vb 2026
2025.09.05. 22:35

Eldőlt, nem játszhat az MU védője a mieink ellen

Magyar foci
2025.09.04. 12:17

„Semmi nem tud minket elválasztani” – így búcsúztak a portugálok Diogo Jotától

Foci vb 2026
2025.09.03. 16:41

Nemzeti színű kivilágítást kap az Art Geo Palota a magyar-portugál meccs idejére

Magyar válogatott
2025.09.02. 17:20
Ezek is érdekelhetik