Állig felfegyverzett biztonsági főnököt szerződtetett Cristiano Ronaldo

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2025.04.15. 14:55
null
Cristiano Ronaldo (Fotó: Getty Images)
Új biztonsági főnök vigyáz Cristiano Ronaldóra és családjára – írja szaúdi forrásokra hivatkozva a Clarín, de a napokban számos bulvárlap, így a Daily Mail hasábjain is megjelent az információ.

A 2023 óta Szaúd-Arábiában futballozó 40 éves klasszist és párját, Georgina Rodríguezt több alkalommal is megfenyegették a közösségi médiában a közelmúltban, így Ronaldo szakított eddigi biztonsági csapatával, majd szerződtette a szakmai körökben jól ismert Cláudio Miguel Vaztírja az argentin lap. A félkatonai háttérrel rendelkező portugál testőr korábban olyan portugál válogatott játékosok alkalmazásában állt, mint Rafael Leao vagy Gelson Martins. Ismertségét ezt megelőzően annak köszönhette, hogy több, Portugália veszélyes környékein élő zenész biztonságáért is felelt, így az angolai származású NGA rapperéért is.

Cláudio Miguel Vaz (Forrás: Instagram)

Vaz színre lépése az imázs tekintetében is komoly változást jelent, hiszen míg eddig öltönyös testőrök vigyáztak Ronaldóékra, úgy most egy állig felfegyverzett, félelemkeltő figura garantálja az ötszörös aranylabdás biztonságát. Az agresszív, tapintatlan stílusáról ismert testőr egy 13.5 ezer követővel rendelkező Instagram-oldalt is üzemeltet, amelyen többek között az látható, hogy Vaz épp nagy kaliberű lőfegyverekkel gyakorlatozik.

Érdekesség, hogy a közelmúltban Ronaldo korszakos riválisának, Lionel Messinek is bekerült a testőre a hírekbe: az impozáns termete, valamint a pályára berohanó szurkolók földre teperése révén ismertté váló Yassine Cheuko a labdarúgót foglalkoztató Inter Miami döntése nyomán már nem lehet ott a pálya szélén a meccsek alatt (ilyenkor a lelátón figyeli az eseményeket – a szerk.), s csak az öltözőben, illetve az ún. „vegyes zónában” lehet védence közelében.

 

 

Legfrissebb hírek

„Ennek semmi értelme” – Cristiano Ronaldo Diogo Jota haláláról

Minden más foci
2025.07.03. 12:37

Portugál sztáredző veszi át Cristiano Ronaldóék irányítását – sajtóhír

Minden más foci
2025.06.28. 20:08

Cristiano Ronaldo elképesztő új szerződésének részletei – galéria

Minden más foci
2025.06.27. 13:18

Cristiano Ronaldo meghosszabbította szerződését az Al-Naszrnál – hivatalos

Minden más foci
2025.06.26. 16:07

„Hriszto Sztoicskov nagyobb durranás volt, mint CR” – szaúdi sorozat, 5. rész

Képes Sport
2025.06.20. 14:10

Úgy fest, Cristiano Ronaldo marad az Al-Naszrnál, az MU-nál elkezdődött a nagytakarítás

Minden más foci
2025.06.09. 22:00

IFFHS: Cristiano Ronaldónak megvan a 36. trófeája

Minden más foci
2025.06.09. 13:57

Cristiano Ronaldo: Ha kell, a lábam töröm a válogatottért

Minden más foci
2025.06.09. 08:43
Ezek is érdekelhetik