A szerbekkel játszik felkészülési mérkőzést a magyar soccaválogatott

Vágólapra másolva!
2025.04.10. 13:30
Fotó: Socca Hungary
Április 25-én és 26-án a szerb csapattal játszik felkészülési mérkőzést a magyar soccaválogatott.

A hazai szövetség csütörtöki beszámolója szerint mindkét találkozóra a budapesti Ikarus-pályán kerül sor.

„A szerb válogatott ideális ellenfél számunkra, hasonló játékerőt képvisel” – nyilatkozta Roni Ribeiro Da Silva szövetségi kapitány, aki a június 4. és 8. között Chisinauban sorra kerülő Európa-bajnokságra készül csapatával.

A kispályás, azaz soccaválogatott keretének kijelölése a következő hetekben várható. A tervek szerint 13 labdarúgó – 11 mezőnyjátékos és 2 kapus – utazik majd Moldovába. A csapatban – a tájékoztatás szerint – a tapasztaltabbak mellett több fiatal játékos is lehetőséget kaphat, akik az eddigi edzéseken meggyőző teljesítményt nyújtottak.

„A válogatottnál nagyon jó a hangulat, a rutinosabbak segítik az újakat. A szakmai stáb is bővült, hiszen Rozman Sándor pályaedző csatlakozott a csapathoz. Mindenki motivált, bizonyítani szeretne” – tette hozzá Roni Ribeiro Da Silva.

Legfrissebb hírek

Socca: a szétlövés nem ment a magyar csapatoknak

Bajnokok Ligája
2025.10.20. 18:42

Nyolc között a The Private Rooftop a socca BL-ben

Minden más foci
2025.10.19. 22:19

Socca BL: ketten biztosan a legjobb 32 között

Minden más foci
2025.10.18. 21:23

Felemás nap a magyarok számára a socca Bajnokok Ligájában

Minden más foci
2025.10.17. 20:31

Négy magyar csapattal rajtol Krétán a socca Bajnokok Ligája

Minden más foci
2025.10.16. 17:10

Rozman Sándor lett a magyar kispályás labdarúgó-válogatott szövetségi edzője

Magyar válogatott
2025.09.29. 21:01

Socca: távozik a magyar válogatott szövetségi kapitánya

Magyar válogatott
2025.09.25. 15:52

Socca Eb: a magyar szövetség elnöke szerint a csapatnak helye van a nemzetközi mezőnyben

Minden más foci
2025.06.08. 10:36
Ezek is érdekelhetik