Szerbiába, Skóciába és Kazahsztánba utaznak a magyar játékvezetők

PATAKI GYULAPATAKI GYULA
Vágólapra másolva!
2025.03.12. 17:53
Káprály Mihály Szerbiában vezet U19-es selejtezőket (Fotó: Szabó Miklós)
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) három magyar játékvezetőre is számít a márciusi utánpótlás Európa-bajnoki selejtezőkön.

Elkészítette a március 19. és 25. közötti utánpótlás Európa-bajnoki selejtezők játékvezetői küldését az UEFA, s ez alapján Káprály Mihály, Csonka Bence és Rúsz Márton is feladatot kapott a szövetségtől.

Káprály Szerbiába utazik, az U19-es selejtezők negyedik csoportjában a házigazdákon kívül Norvégia, Belgium és Izrael szerepel, asszisztensként Georgiou Theodoros megy vele.

A Káprályhoz hasonlóan 2024 óta FIFA-kerettag Csonka Skóciában vezet majd, az U17-es Eb-selejtezők B1-es csoportjában Románia, Észak-Macedónia és Liechtenstein szerepel a brit tagország mellett. A magyar játékvezetést rajta kívül Bornemissza Norbert képviseli a mérkőzéseken.

Rúsz szintén U17-es Eb-selejtezőkre tart. A  nemzetközi keretbe idén bekerült játékvezető Almatiba kapott küldést, ahol a házigazda kazah U17-es válogatott mellett Grúzia és Litvánia játszik a B4-es csoportban. Vele is egy magyar asszisztens, Vígh-Tarsonyi Gergő utazik.

Derdák Marcell tartalék játékvezető lesz a magyarországi rendezésű U19-es csoportmeccseken, a mieink Dániával, Ausztriával és Izlanddal kerültek egy négyesbe.

 

 

Legfrissebb hírek

Az előző idényben négy BL-meccset vezetett az ETO Rapid elleni meccsének bírója

Európa-konferencialiga
1 órája

Az európai Szuperkupa-mérkőzés játékvezetője fújja a sípot a Ferencváros–Qarabagon

Bajnokok Ligája
3 órája

Két Konferencialiga-mérkőzésen is magyar videobírók működnek közre

Európa-konferencialiga
2025.08.04. 13:44

Berke Balázs Európa-liga-selejtezőt vezet

Európa-liga
2025.08.02. 14:47

Ugyanaz a játékvezető vezet a Győrnek és a Paksnak is a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
2025.08.02. 09:50

Angol játékvezető a Ferencváros Bajnokok Ligája-visszavágóján

Bajnokok Ligája
2025.07.22. 21:18

Három magyar játékvezető is meccset kapott a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
2025.07.19. 13:33

Domborművet avattak Puhl Sándor emlékére Egerben

Labdarúgó NB I
2025.07.17. 20:18
Ezek is érdekelhetik