Másfél év után Neymar visszatér a brazil válogatottba

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2025.03.06. 16:34
Neymarnak eddig bejött a hazatérés (Fotó: Getty Images)
Neymar is tagja a brazil labdarúgó-válogatott keretének, amelyet Dorival Júnior szövetségi kapitány a március végi vb-selejtezőkre állított össze; a selecao Kolumbiával és Argentínával játszik majd.

Neymar legutóbb 2023 októberében volt válogatott; emlékezetes, éppen egy vb-selejtezőn (Uruguay volt az ellenfél) szenvedett térdszalagszakadást, amely – más sérülésekkel egyetemben – megkeserítette az Al-Hilalnál töltött időszakát. Másfél év alatt csupán három bajnoki mérkőzésen lépett pályára a szaúdi csapatban, amellyel januárban szerződést is bontott.

A 33 éves, 128 válogatott meccsen 79 gólt szerző, ezzel brazil rekorder Neymar hazatérve aláírt korábbi klubjának, a Santosnak, és kezd formába lendülni, a paulista bajnokságban eddig három gólt szerzett. 

A brazilok csupán az ötödik helyen állnak a dél-amerikai selejtezőben, 12 mérkőzésen közepes a mérlegük (öt győzelem, három döntetlen, négy vereség), de nehéz elképzelni, hogy lecsússzanak a vb-szereplésről, hiszen a tízből hat válogatott biztosan ott lesz a jövő évi világbajnokságon, és még a hetedik is játszhat pótselejtezőt.

A brazilok március 20-án fogadják Kolumbiát, 25-én pedig a csoportot vezető Argentína vendégei lesznek.

A BRAZIL VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok: Alisson (Liverpool), Bento (Al-Naszr), Ederson (Manchester City)
Védők: Danilo (Flamengo), Gabriel Magalhaes (Arsenal), Guilherme Arana (Atlético MG), Léo Ortiz (Flamengo), Marquinhos (PSG), Murillo (Nottingham Forest), Vanderson (Monaco), Wesley (Flamengo)
Középpályások: André (Wolverhampton), Bruno Guimaraes (Newcastle), Gerson (Flamengo), Joelinton (Newcastle), Matheus Cunha (Wolverhampton), Neymar (Santos)
Támadók: Estevao (Palmeiras), Joao Pedro (Brighton), Raphinha (FC Barcelona), Rodrygo (Real Madrid), Savinho (Manchester City), Vinicius Jr. (Real Madrid)

A DÉL-AMERIKAI VB-SELEJTEZŐ ÁLLÁSA
  1. Argentína

12

8

1

3

21–7

+14

25

  2. Uruguay

12

5

5

2

17–9

+8

20

  3. Ecuador

12

6

4

2

11–4

+7

19

  4. Kolumbia

12

5

4

3

15–10

+5

19

  5. Brazília

12

5

3

4

17–11

+6

18

  6. Paraguay

12

4

5

3

8–7

+1

17

  7. Bolívia

12

4

1

7

13–27

–14

13

  8. Venezuela

12

2

6

4

11–15

–4

12

  9. Chile

12

2

3

7

9–20

–11

9

10. Peru

12

1

4

7

3–15

–12

6

 

 

Legfrissebb hírek

Neymar: Háromszor annyi pénzt kereshettem volna a Real Madridnál

Minden más foci
2025.02.28. 11:28

Jordi Cruyff is csatlakozott a nagy holland futballprojekthez az indonéz válogatottnál

Minden más foci
2025.02.25. 12:31

Videó: szögletből szerzett góllal válaszolt Neymar a szurkolók heccelésére

Minden más foci
2025.02.24. 11:05

Sallai mellől eladták Zahát és Zijest is, de új vetélytársat kapott

Minden más foci
2025.02.18. 11:36

Neymar csaknem másfél év után lőtt újra gólt – videó

Minden más foci
2025.02.17. 11:07

Döbbenetes előny az élen – ezek a sportolók keresték a legtöbb pénzt 2024-ben

Minden más foci
2025.02.14. 17:24

Érvényben marad a románok zárt kapus büntetése

Minden más foci
2025.02.13. 18:22

Marcelo befejezte a pályafutását – hivatalos

Minden más foci
2025.02.06. 12:55
Ezek is érdekelhetik