Legutóbb a Manchester Unitednél dolgozott az új kenyai kapitány

PATAKI GYULAPATAKI GYULA
Vágólapra másolva!
2025.03.04. 14:55
Benni McCarthy legutóbb a Manchester Unitednél dolgozott (Fotó: Getty Images)
A dél-afrikai labdarúgás legendáját, Benni McCarthyt nevezték ki a kenyai válogatott új szövetségi kapitányának.

A Kenyai Labdarúgó-szövetség (FKF) bejelentette, hogy Benni McCarthy lesz a válogatott szövetségi kapitánya. Az egykori kiváló dél-afrikai labdarúgó legutóbb Erik ten Hag stábjában dolgozott a Manchester Unitednél, ahol a csatárok felkészítéséért felelt, de az előző idény végén távozott az angol klubtól.

Hussein Mohammed, a kenyai szövetség elnöke elmondta, McCarthyt tartják a legjobb választásnak arra, hogy tovább fejlődjön a válogatott. A 47 éves szakember munkáját Vasili Manousakis másodedző, Moeneeb Josephs kapusedző és Pilela Maposa teljesítményelemző segíti.

McCarthyra már márciusban komoly feladatok várnak, hiszen március 17-én Gabonnal, egy héttel később Gambiával vívnak vb-selejtezőt a kenyaiak, akik négy meccsen öt pontot szerezve a negyedik helyen állnak a csoportjukban.

A dél-afrikai szakvezető mögött remek játékos-pályafutás áll, szerepelt az Ajaxban, a Celta Vigóban, a Blackburn Roversben, az FC Portóban és a West Ham Unitedben is, a portugálokkal 2004-ben Bajnokok Ligáját nyert. Két világbajnokságon is eredményes volt, ő szerezte a dél-afrikaiak első vb-gólját 1998-ban, 79 válogatott meccsén 31-szer talált be, amivel hazája gólcsúcsát tartja.

 

 

Legfrissebb hírek

Kiderült, mikor és hol sorsolják ki a 2026-os világbajnokság csoportjait

Foci vb 2026
14 órája

Both József: Az utánpótlás-nevelés olyan volt nekem, mint az álom

Utánpótlássport
16 órája

Labdarúgás: megkezdték a felkészülést az Eb-selejtezőre az U19-esek

Utánpótlássport
23 órája

Borbély Balázs a Rapid legyőzése után: „Az egygólos előny szinte semmit sem jelent”

Európa-konferencialiga
2025.08.21. 22:16

Bolla Bendegúz: Úgy érzem, jó talajú pályán kiharcoljuk a továbbjutást

Európa-konferencialiga
2025.08.21. 21:54

Szerződést hosszabbított az FC Barcelona egyik legjobbja – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.08.21. 15:51

Spanyol olimpiai bajnokkal erősített a Napoli, Douglas Luiz visszatér a PL-be – keddi transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.19. 19:07

Labdarúgás: ezer fölötti fiatalperc az NB I 4. fordulójában is

Utánpótlássport
2025.08.19. 09:06
Ezek is érdekelhetik