Korábbi osztrák válogatott játékos lett Kleinheisler László csapatának az edzője – hivatalos

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2025.03.24. 15:29
Ferdinand Feldhofer benntartaná a Grazer AK-t az élvonalban (Fotó: Getty Images)
Az osztrák élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplő Grazer AK hétfőn hivatalos honlapján jelentette be, hogy az idény hátralévő részében új edzőpáros veszi át a csapat irányítását a bennmaradás reményében.

A klub hivatalos honlapján olvasható tájékoztatás szerint az idény hátralévő részében azonnali hatállyal Ferdinand Feldhofer lesz a csapat vezetőedzője, s a munkáját másodedzőként Matthias Urlesberger segíti majd.

„Ferdinand Feldhofer személyében egy olyan személyiséget nyertünk meg magunknak, aki rengeteg tapasztalattal rendelkezik, és aki megadja nekünk a szükséges stabilitást a döntő fontosságú meccsekhez az idény hátralévő részében” – kommentálta az új tréner kinevezését a klubhonlapnak Dieter Elsneg sportigazgató. Hozzátette azt is, a segédedzőként érkező Urlesberger is rendkívül tehetséges tréner, aki új módszereket hoz majd a mindennapi munkába.

A 45 éves Feldhofer játékosként 13-szor szerepelt az osztrák válogatottban, edzőként pedig legutóbb a Cercle Bruges alkalmazásában állt, míg előtte a Dinamo Tbiliszinél és a Rapid Wiennél is tevékenykedett.

A Kleinheisler Lászlót is foglalkoztató Grazer AK-t legutóbb Rene Poms irányította, ám öt hónap elteltével távozni volt kénytelen, miután nem tudta javuló pályára kormányozni a csapatot. A grazi együttes a 11., azaz az utolsó előtti helyen fejezte be az osztrák Bundesliga alapszakaszát, így a hétvégén induló, tíz fordulós rájátszásban a kiesés elkerüléséért kell küzdenie. 

 

Legfrissebb hírek

Kleinheislerék városi rangadót, Gyollaiék kupadöntőt buktak el

Légiósok
2025.03.09. 20:42

Edzője szerint Kleinheisler László egy „hihetetlenül ösztönös” labdarúgó

Légiósok
2025.03.01. 15:18

Szavazzon a XXI. század góljára! – Kleinheisler László, 2015. november 12., Norvégia–Magyarország 0–1

Magyar válogatott
2025.02.25. 10:37

Jánó Zétény a második osztrák Bundesliga-meccsén gólt lőtt és gólpasszt adott

Légiósok
2025.02.22. 19:10

A Nemzeti Sport Instagramján üzent magyarul Kleinheisler új csapata – KÉP

Légiósok
2025.02.04. 20:41

Kleinheisler László az osztrák élvonalba szerződött – hivatalos

Légiósok
2025.02.04. 19:28

Újabb magyar játékos az osztrák élvonalban

Légiósok
2025.02.03. 16:52

Kleinheisler már szabadon igazolható, hamarosan meglesz az új klubja

Légiósok
2025.01.31. 12:01
Ezek is érdekelhetik