Hiába vezetett a Kassa, a két tizenegyest rúgó Slovan győzött

DUDUCZ TIBORDUDUCZ TIBOR
• Kassa
Vágólapra másolva!
2025.03.09. 18:16
A Slovan fordulatos meccsen verte a Kassát (Fotó: FC Kassa)
Vereséggel kezdte a Niké Liga rájátszását az FC Kassa. A magyar többségű klub vezetett a Slovan ellen, azonban a pozsonyiak két tizenegyest is kaptak, és 3–2-re győztek.

A közel hétezer néző remek meccset látott. Az elmúlt hetekben győzelmek nélkül maradt éllovas Slovan kezdett jobban, azonban a vezetést a hazaiak szerezték meg. Michal Fasko átadása után Galymzhan Kenzhbek talált a vendégek kapujába. A 40. percben Róbert Mak lövése eltalálta Michal Fasko kezét és a játékvezető büntetőt ítélt a vendégeknek, melyet Tigran Barseghyan értékesített. Még a szünet előtt átvette a vezetést a Slovan, amikor Kenan Bajrics közelről fejelt a kapuba. Az újrakezdés után Roman Cerepkai került gyanús körülmények között a földre, azonban a játékvezető továbbot intett.

Az 50. percben már a fehér pontra mutatott Peter Kralovic bíró. ,,Természetesenismét a Slovan végezhetett el büntetőt, melyet Barseghyan ismét biztosan értékesített. A kassaiak nem adták fel, egy óra játék után Karlo Miljanic szépített. Mentek előre a hazaiak, a Slovan gyors ellentámadásokat vezetett. Újabb gól azonban nem született, így maradt a 3–2-es vendéggyőzelem.

Szerdán ismét találkozik a két csapat. Mégpedig a Szlovák Kupa negyeddöntőjében.

NIKÉ LIGA
FC Kassa–Slovan 2–3
Kassa: Bokros Szilárd a 79. percig játszott.

 

Legfrissebb hírek

Jan Van Daele: A DAC és az ETO FC is indulni fog a Konferencialigában

Minden más foci
2025.05.26. 12:14

A DAC ötgólos meccsen verte a Zólyombrézót, ősszel indulhat a Kl-ben

Minden más foci
2025.05.23. 19:59

Tizenegyesekkel kapott ki a Kassa

Minden más foci
2025.05.20. 23:03

Legyőzte a Nagymihályt, egy lépésre az európai kupaindulástól a DAC

Minden más foci
2025.05.20. 21:45

Remekül teljesített a DAC Zsolnán, de a „koronázás” még várat magára

Minden más foci
2025.05.18. 13:14

Győzött Zsolnán a DAC, de nem tudta megelőzni a Nagyszombatot

Minden más foci
2025.05.17. 16:53

Őrült meccsen győzött a Komárom a Niké Ligában

Minden más foci
2025.05.11. 21:53

Egy góllal megverte a DAC a nagyszombatiakat

Minden más foci
2025.05.11. 19:59
Ezek is érdekelhetik