Carlo Ancelotti érkezése újra napirenden a braziloknál – sajtóhír

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2025.03.27. 10:55
Carlo Ancelotti ismét a brazilok célkeresztjében (Fotó: Getty Images)
A Brazil Labdarúgó-szövetség (CBF) az Argentínától elszenvedett 4–1-es vereséget követően ismét elkezdte mérlegelni annak a lehetőségét, hogy a Real Madrid vezetőedzője, Carlo Ancelotti vegye át a válogatott irányítását. Mint ismert, az olasz szakember érkezése egyszer már szóba került a braziloknál, Ancelotti azonban végül maradt Madridban, ahol eredetileg 2026-ig van szerződése. Mégsem biztos, hogy a következő idényben is Ancelottinak hívják majd a Real Madrid vezetőedzőjét.

A brazil válogatott kiábrándító produkciót mutatott be az Argentína elleni világbajnoki-selejtezőn, amelyen 4–1-es vereséget szenvedett. A jelenlegi szövetségi kapitány, Dorival Júnior pozíciója eddig sem tűnt túlságosan stabilnak, az ősi rivális elleni zakót követően pedig tovább romlottak az esélyei, ami a hosszabb távú maradást illeti. A brazil Globo úgy tudja, a szövetség ismét felvette a kapcsolatot Carlo Ancelottival, a Real Madrid sikeredzőjével, aki 2023-ban már közel állt ahhoz, hogy átvegye az ötszörös világbajnok irányítását, ám akkor ebből nem lett semmi, az olasz szakember maradt Madridban, mi több, 2026-ig meghosszabbította szerződését.

Ugyanakkor azt a brazil és a spanyol források is kiemelik: ennek ellenére Ancelotti pozíciója nem biztos, s kizárólag az idény végi eredményektől függ. A madridiak még a ligában, a Spanyol Kupában és a Bajnokok Ligájában is versenyben vannak a végső győzelemért, valamint júniusban a klubvilágbajnokságon is érdekeltek lesznek – az olasz tréner sorsa pedig azon áll vagy bukik, hogy sikerül-e rangos trófeát nyernie a csapattal.

Mindehhez adalék, hogy Ancelotti korábban már többször kijelentette: nagyon jól érzi magát a Real Madridnál, ahonnan csak akkor távozik, ha elküldik. Azt is elmondta, szívesen maradna a klubnál egészen 2029-ig, amikor Florentino Pérez elnök újabb mandátuma lejár a klubnál. 

A Globo azonban úgy tudja, Ancelotti ezúttal nyitottabb lenne a brazilok megkeresésére, de komolyabban csakis a klubvilágbajnokság után hajlandó foglalkozni a témával. Addig nem létezik számára más, csak a Real Madrid. Ednaldo Rodrigues, a brazil futballszövetség elnöke nagyon szeretné, ha a 2026-os vb-n már Ancelotti ülne a válogatott kispadján. 

A CBF elnöke egyelőre bizonytalan abban a kérdésben, hogy meddig legyen türelmes Dorival Júniorral, aki tavaly januárban vette át a Selecao irányítását, de igen felemás a mérlege, hiszen irányítása alatt a brazilok már három vereséget is elszenvedtek – emellett hatszor játszottak döntetlent és hétszer nyertek. 

A hullámzó eredmények miatt felmerült, hogy a jelenlegi szövetségi kapitányt még június előtt meneszthetik, s vészmegoldásként addig ismét egy ideiglenes edző kerülne a válogatott élére, miközben a szövetség folytatja a tárgyalásokat Ancelottival és bízik a megállapodásban. 

A tapasztalt olasz mesteren kívül egyébként további nevek is szerepelnek a brazilok listáján, de a stratégia az, hogy előbb Ancelottival tárgyalnak, és csak ha vele nem sikerül egyezségre jutni, akkor kezdenek el egyeztetni a többi jelölttel.

 

 

Legfrissebb hírek

Túl hangos volt a három napig tartó parti, Vinícius Júnior mehet a bíróságra

Spanyol labdarúgás
2025.10.16. 08:41

Gilberto Silva: Itt az ideje, hogy újra világbajnokok legyünk!

Foci vb 2026
2025.10.11. 10:12

Öt gólt vágott Brazília a felkészülési meccsen Dél-Korea ellen

Minden más foci
2025.10.10. 16:42

Ancelotti: Nem a taktika, a hozzáállás a legfontosabb

Foci vb 2026
2025.10.09. 11:51

Rodrygónak többek között Carlo Ancelotti segített kimászni a mentális gödörből

Spanyol labdarúgás
2025.10.07. 10:34

Nem fizetett gyermektartást, börtönbe kerülhet a korábbi MU-játékos

Minden más foci
2025.09.24. 17:04

Cseberből vederbe – kongatja a vészharangot a brazil média a válogatott botladozása után

Foci vb 2026
2025.09.12. 12:25

Bolívia legyőzte Brazíliát, és még reménykedhet a vb-kijutásban

Foci vb 2026
2025.09.10. 07:51
Ezek is érdekelhetik