A németek hatgólos visszavágón jutottak túl az olaszokon a Nemzetek Ligájában

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2025.03.23. 22:45
Musiala gólja után (Fotó: Getty Images)
A labdarúgó Nemzetek Ligája negyeddöntőjének visszavágóján Németország 3–3-as döntetlen játszott vasárnap este Olaszországgal, így 5–4-es összesítéssel bejutott az elődöntőbe.

 

Milánóban kimondottan jó iramú mérkőzésen 2–1-re győzött a nationalelf, és a visszavágó is izgalmasra sikerült. Eleinte úgy tűnt, nagyon sima lesz, a szünetben ugyanis már három góllal vezetett Julian Nagelsmann szövetségi kapitány csapata. Méghozzá teljesen megérdemelten, a vendégek ugyanis a térfelükről is alig tudtak kijönni, a kapura pedig teljesen veszélytelenek voltak.

A németek nagy kedvvel futballoztak, külön ki kell emelni Joshua Kimmichet, aki negyvenöt perc alatt egy gólt és két gólpasszt könyvelhetett el. Előbb tizenegyesből lőtt magabiztosan a jobb alsó sarokba, aztán kiváló helyzetfelismerésének köszönhetően egészen bizarr gólt szerzett Németország. A kapus, Gianluigi Donnarumma nagyot védett Tim Kleindienst fejesénél, majd odament magyarázni valamit a védőknek, csakhogy közben üresen maradt a kapuja. A szemfüles Kimmich ezt észlelve villámgyorsan elvégezte a szögletet, így Jamal Musialának csak az üres kapuba kellett lőnie. Ezen a szinten ritkán látható hiba volt, nem sokkal később pedig jött az újabb hazai gól: Kimmich ívelt középre az öt és feles jobb szélétől, Tim Kleindienst fejesét követően pedig már a gólvonal mögül tornászta ki a labdát Donnarumma.

Minden más foci
2025.03.23. 21:46

Döbbenetes rövidzárlat után kaptak gólt az olaszok – videó

Donnarumma kisétált a kapujából, és senki sem figyelt a németek szögletére…

 

A második félidő elején Moise Kean révén szépítettek a kék mezes vendégek, majd a 69. percben ismét gólt szerzett a Fiorentina csatára. Felcsillant a remény az olaszok előtt, ám még két gólt kellett volna szerezniük, hogy legalább hosszabbításra mentsék a párharcot. Nos, egy találatot azért sikerült bevinniük, Giacomo Raspadori a 95. percben egyenlített – a párharcot viszont Németország nyerte meg 5–4-es összesítéssel.

Németország a portugál válogatottal találkozik a június 4-i müncheni NL-elődöntőben.

NEMZETEK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
Németország–Olaszország 3–3 (Kimmich 30. – 11-esből, Musiala 36., Kleindienst 45., ill. Kean 49., 69., Raspadori 90+5. –11-esből)
Továbbjutott: Németország, 5–4-es összesítéssel

 

Legfrissebb hírek

Güler fejbe vágta Szoboszlait – animációs mémvideó is született a szócsatáról

Magyar válogatott
10 órája

Arda Güler: Biztos vagyok benne, hogy sikeres leszek Madridban

Spanyol labdarúgás
10 órája

Georges Leekens óta először kezdtük két vereséggel az évet

Magyar válogatott
Tegnap, 17:11

Kasper Schmeichel vállsérülése miatt aggódnak a Celticnél – még nem tudni, mennyit kell kihagynia

Minden más foci
Tegnap, 14:11

A hollandok kilencből a hetedik tizenegyespárbajukat vesztették el – Nemzetek Ligája-statisztikák

Minden más foci
Tegnap, 13:49

Kevesebbszer lőttünk, kevesebb párharcot nyertünk, mint Isztambulban

Magyar válogatott
Tegnap, 13:37

A portugál kapitány szerint a futball ünnepe volt a Dánia elleni NL-negyeddöntő visszavágója

Minden más foci
Tegnap, 11:01

Nagyon kemény csoportba is kerülhetnek a mieink a következő NL-kiírás B-ligájában

Minden más foci
Tegnap, 10:01
Ezek is érdekelhetik