Történelmi lesz Sallai Rolandék Fener elleni derbije

PATAKI GYULAPATAKI GYULA
Vágólapra másolva!
2025.02.20. 09:42
Slavko Vincic első külföldi játékvezetőként dirigál isztambuli derbit (Fotó: Getty Images)
A Török Labdarúgó-szövetség (TFF) saját hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Slavko Vincic lesz a Galatasaray–Fenerbahce mérkőzés játékvezetője.

Hétfőn rendezik a Galatasaray és a Fenerbahce rangadóját, a két isztambuli klub áll az első két helyen, a Sallai Rolandot foglalkoztató Galata hat pont előnnyel vezet.

A mérkőzés már hosszabb ideje lázban tartja Törökországot, és történelmi lesz a maga nemében, hiszen először dirigál külföldi játékvezető.

A török bajnokság meccsein már vettek részt külföldi videobírók, viszont a találkozókon hazai játékvezetők fújták a sípot. Szerdán Ibrahim Haciosmanoglu, a török szövetség elnöke bejelentette, hogy ezúttal nem török bíró vezeti a derbit, mert jó lenne, ha mindenki a futballra koncentrálna, nem pedig a játékvezetői ítéletekre.

Haciosmanoglu akkor még nem nevezte meg, hogy melyik játékvezető érkezik Isztambulba, csütörtökön azonban a TFF bejelentette, hogy Slavko Vincic dirigál.

A 45 éves szlovén számára nem lesz újdonság külföldön bajnokit vezetni, hiszen közreműködött már a görög, az egyiptomi, a szaúd-arábiai és a román bajnokságban is, járt két Eb-n és a legutóbbi vb-n is. Segítői, ahogy évek óta, ezúttal is Tomaz Klancnik és Andraz Kovacic, a negyedik játékvezetői feladatkört pedig a török Kadir Saglam tölti be. A videobírókat még nem nevezte meg a TFF.

 

 

 

Legfrissebb hírek

„Miért nem FIFA-játékvezetőt küldtek?” – tiltakozást nyújtott be az Aston Villa

Angol labdarúgás
2025.05.26. 09:01

Vad II István után Pintér Csaba is búcsúzik

Labdarúgó NB I
2025.05.24. 19:18

Ümit Davala: Sallai Roland jobbhátvédként is jól teljesített

Légiósok
2025.05.24. 08:53

Tizennégy év után vezet újra férfi NB I-es meccset női játékvezető

Labdarúgó NB I
2025.05.24. 08:23

Triplaesőt zúdított a címvédőre a Fenerbahce, be is jutott a férfi kosár Euroliga döntőjébe

Kosárlabda
2025.05.23. 19:21

Játékvezetés: visszavonul Vad II István

Labdarúgó NB I
2025.05.23. 16:04

Sallai az első magyar, aki bajnok és kupagyőztes lett Törökországban – nyert a Galata

Légiósok
2025.05.18. 20:11

Ki hitte volna? – Smahulya Ádám jegyzete

Légiósok
2025.05.16. 08:58
Ezek is érdekelhetik