Sima győzelemmel hangolt az FTC elleni El-visszavágóra a Plzen

B. B.B. B.
Vágólapra másolva!
2025.02.16. 17:58
Durosinmire nagyon kell figyelni (Fotó: Facebook/FC Viktoria Plzen)
Könnyedén megoldotta vasárnapi házi feladatát a Viktoria Plzen. A Ferencváros Európa-liga-rájátszásbeli ellenfele idegenben, a kiesés elől menekülő Teplice otthonában lépett pályára a cseh bajnokságban, és 2–0-ra győzött.

 

A Plzen a nigériai Rafiu Durosinmi duplájával már az első félidőben két góllal vezetett. A plzeni együttes végig uralta a mérkőzést, Miroslav Koubek vezetőedzőnek nem kellett különösebben idegeskednie a kispadon, 2−0 lett a vége.

Durosinmi a Groupama Arénában lejátszott első El-találkozón csereként jutott lehetőséghez, a 66. percben állt be, és sok gondot okozott a védőknek. Koubek a Teplice ellen néhány alapemberének pihenőt adott, a csapatkapitány Matej Vydra fél órát futballozott, a brazil Cadu, a ghánai Prince Adu vagy éppen a cseh Milan Havel is a kispadon kezdett. A Plzen így is könnyen győzött, szinte minden mutatóban felülmúlta a Teplicét, kétszer annyi helyzetet dolgozott ki, nagyobb különbséggel is nyerhetett volna.

Csütörtökön a Fradit fogadja a Viktoria, s mint ismert, a nyolcaddöntőbe jutásért zajló El-rájátszás első mérkőzését a magyar bajnok nyerte meg 1−0-ra.

EURÓPA-LIGA
RÁJÁTSZÁS
2025. február 13. (csütörtök) 
Első mérkőzés
FERENCVÁROS–Viktoria Plzen (cseh) 1–0

2025. február 20. (csütörtök)
Visszavágó
21.00: Viktoria Plzen (cseh)–FERENCVÁROS (Tv: M4 Sport)

 

Legfrissebb hírek

Futballtörténeti meccsekkel indul a Fizz Liga

Labdarúgó NB I
23 órája

Kínai csapat szerződtetné Adama Traorét – sajtóhír

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:34

El-selejtező: jókora verést kapott odahaza a Besiktas a Sahtartól, Szófiában botlott a Braga

Európa-liga
2025.07.24. 22:36

A Fradi 11 magyarral, de 10 légióssal is felállhatna; két válogatott játékos tért haza Felcsútra

Labdarúgó NB I
2025.07.24. 14:51

Csábi József: Mind a négy magyar csapat továbbjuthat a nemzetközi porondon

Európa-konferencialiga
2025.07.23. 20:10

Robbie Keane előző klubjától érkezett középpályás az FTC-hez Abu Fani helyére – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.23. 16:06

„Az angolok sem istenek!”, avagy az MTK-FTC vegyes csapat Arsenal elleni bravúrja lenyűgözte Budapestet

Népsport
2025.07.23. 10:16

Fordított a Ferencváros a Noa ellen, és nagy lépést tett a továbbjutás felé

Bajnokok Ligája
2025.07.22. 19:58
Ezek is érdekelhetik